• Minden fürdőnél eltérő, hogy mennyi vendéget engedhetnek be egyszerre.

  • Három megkérdezett termálfürdőnél eddig még soha nem voltak egy időben annyian, hogy be kellett volna zárni a kapukat.

A Délmagyarország napilap arról készített egy összeállítást, hogy Csongrád megye nagyobb termálfürdői mikor szokták kitenni a „megtelt” táblát. Ugyanis minden fürdőben csak meghatározott számú vendég tartózkodhat egy időben, amit a működési engedélyük is tartalmaz.

tömeg a fürdőbenA három megkérdezett fürdőben úgy tűnik, hogy jól lőtték be a kapacitást. Egyik helyen sem fordult még elő, hogy a zsúfoltság miatt nem engedtek volna be több fürdőzőt. Az informatikai rendszerek révén a vendégek számát mindhárom helyen állandóan figyelemmel tudják kísérni.

A szegedi Napfényfürdő Aquapolis egyszerre maximálisan 3500 vendéget fogadhat, amit még eddig soha nem értek el. A fürdőigazgató szerint ennek oka az, hogy napközben eloszlik a vendégtömeg. A makói Hagymatikumban egyszerre legfeljebb 2500-an pancsolhatnak, de náluk sem fordult elő, hogy le kellett volna zárnia a kapukat a nagy tömeg miatt. Az idei rekordlátogatottságuk a fürdőfesztiválhoz kötődik, amikor 2700 vendégük volt, de nem egyszerre, hanem egész nap voltak ennyien a termálfürdőben.

Napfényfürdő SzegedA Mórahalmi Gyógyfürdőben egy időben 1751-en tartózkodhatnak, a napi létszámlimit pedig 9793 fő. Náluk már előfordult olyan, hogy a bejáratnál tájékoztató táblát helyeztek el, amiben felhívták az érkezők figyelmét a zsúfoltságra. Az ottani fürdőigazgató elmondta azt is, hogy a fürdő nagy tömeg miatti lezárásával óvatosan kell bánni. Ugyanis akit esetleg hazaküldenek a bejárattól, az nem biztos, hogy még egyszer újra ellátogat az adott fürdőbe.

Mórahalom termálfürdő

Itt pedig egy kevésbé ismert, Vas megyei fürdőről olvashat.