• Már nincsenek érdemi járványügyi korlátozások a dunaszerdahelyi járásra vonatkozóan, így a Thermalpark fürdő is teljes kapacitással üzemelhet.

  • Idén két újdonsággal várják a vendégeket.

Idénynyitó rendezvényt tartottak a dunaszerdahelyi termálfürdőben. Az eseményen Somogyi Gábor, a Thermalpark igazgatója az idei újdonságaikról is beszámolt. Az egyik az, hogy a hotelhez kapcsolódóan egy külön parkolót alakítottak ki. A másik újdonságuk pedig az, hogy a fürdőhöz tartozó – 2019-ben felújított – tavon egy vízi ügyességi játszóteret hoztak létre.

Korábban a dunaszerdahelyi járás a sárga zónába tartozott járványügyi szempontból, ami azt jelentette, hogy a fürdő csak a kapacitásának a feléig fogadhatott vendégeket. Szerencsére a járást már átsorolták a zöld zónába, így jelenleg nincsenek érvényben érdemi korlátozások. A fürdő teljes kapacitással üzemelhet, a vendégektől pedig sem negatív tesztet, sem oltási igazolást nem kérnek.

Azt remélik, hogy a határon való átjutás nehézségei ellenére jó lesz az idei strandszezon, ami mérsékelheti a zárvatartás hónapjaiban keletkezett veszteségeiket. Biztató, hogy júliusra és augusztusra vonatkozóan egész jól alakulnak a szállásfoglalásaik, bár telt ház azért még nincs.

A járványhelyzet miatt ugyan a komolyabb fejlesztések most háttérbe szorultak, de a fürdő vezetőségének a távlati tervei között szerepel, hogy idővel bővítsék a Thermalpark fedett medencekínálatát. Jelenleg egyébként a termálfürdőben négy beltéri medence található, a szabadtéri területen pedig hat medence áll a fürdőzők rendelkezésére. A kinti medencék többsége a nyári szezonon kívül is üzemel.

A Dunaszerdahelyi Városi Televízió tudósítását itt tudják megnézni a szezonnyitóról: