• A Végardó Fürdő fedett részleggel bővül, ahol élménymedencék, gyógyvizes medencék és gyógyászati szolgáltatások is elérhetők lesznek.

  • Jövőre kezdődhet meg az új fürdőépület kialakítása.

Jelentős fejlesztés előtt áll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon található Végardó Fürdő. A jelenleg egész évben üzemelő, de csak szabadtéri medencékkel rendelkező termálfürdőt ugyanis egy impozáns fedett részleggel bővítik.

Ehhez a beruházáshoz még 2017 elején kapott 1,5 milliárd forint állami támogatást Sárospatak. Mostanra jutottak el abba a fázisba, hogy kiválasztották a nyertes építészirodát, az év végéig véglegesítik a terveket és 2019-ben elkezdődhet a téli fürdő építése.

A sárospataki termálfürdő egyébként jelenleg is igen kedveltnek számít, évente 250 ezer vendéget vonz. Viszont a látogatók döntő része külföldről érkezik – elsősorban Szlovákiából és Lengyelországból. A családbarát szolgáltatásokat – csúszdát, gyermekmedencét, élménymedencét – is magában foglaló fedett fürdővel viszont a hazai, kisgyerekes családok felé is nyitna Sárospatak.

A gyógykúrákat keresőknek is érdemes lesz felkeresniük a fürdőt, ugyanis gyógyvizes medencék is helyet kapnak majd a vadonatúj fedett létesítményben. Sőt, a társadalombiztosítás által támogatott fürdőgyógyászati kezelések is elérhetőek lesznek.

Sárospatak fedett termálfürdő1959-ben találtak termálvizet Sárospatakon, nem sokkal később pedig a strandfürdő is megnyitotta kapuit. A Végardó Fürdőben nagy termálmedence, élménymedence, gyermekmedence, tanmedence, úszómedence áll a vendégek rendelkezésére, de a téli időszakban a medencéknek csak egy része üzemel. Gyakorlatilag családbarát fürdőnek lehet majd tekinteni a létesítményt.

Ugyanakkor majdnem napra pontosan egy éve egy 50 millió forint értékű fejlesztést is átadtak a Végardóban, hiszen 2017 őszén új szaunavilágot alakítottak ki. Ebben – egész évben – két finn szauna, infraszauna, gőzkabin, csobbanómedence, szabadtéri öblítődézsa és szolárium is a vendégek rendelkezésére áll.

Itt megnézheti a Zemplén Televízió tudósítását a leendő fedett fürdőről: