• Van ahol már ma bezárták a szabadtéri részleget, máshol a következő napokban várható a strandfürdői részek teljes, vagy egyes medencéket érintő zárása.

  • Mondjuk, aki nem szereti a nagy meleget, annak a mostani időszak éppen ideális lehet egy termálfürdős pihenéshez.

Nemrég összegyűjtöttünk néhány olyan termálstrandot, ahol menetrend szerint a nyár legvégén, az ősz elején már zárnak. Megemlítettük azt is, hogy jó idő esetén némelyik strandnál azért egy kicsit meg szokták toldani a nyitvatartást. Nagyon úgy tűnik, hogy erre az idén nem lesz szükség.

Egyébként a fürdők szempontjából egész jól alakult a nyári időjárás, nagyjából az augusztus 20-i hétvégéig bezárólag. A járványhelyzet miatti hosszas zárvatartás miatt jól jött volna anyagilag a fürdőknek egy erős nyár vége, de hát így alakult… Bár talán összességében így sem panaszkodhatnak az 2021-es nyári időjárásra.

A múltkori cikkünkben még pontos zárási időpontot nem tudtunk írni a Bonyhádi Termálfürdőről. Időközben kiderült, hogy az idei szezonban utoljára augusztus 29-én, vasárnap lesznek nyitva. A kisvárdai Aquacinema kapcsán tegnap vasárnapi zárásról írtak, ma ezt módosították és augusztus 27-én, azaz ma már bezárták a csúszdaparkot. Azonban idén majd még érdemes fürdőlátogatást tervezni Kisvárdára, hiszen a fedett részleget megnyitják, de ennek a pontos dátumát később közlik.

A Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő fedett részlege, a Fürdőház egész évben üzemel. Viszont a strandi rész már csak augusztus 31-ig, azaz jövő hét keddig látogatható, érdemes kihasználni ezeket a napokat és ellátogatni Nagykátára. A Lipóti Termálfürdőben a strandmedence és a csúszdák még vasárnapig használhatók, de a többi medence utána is a vendégek rendelkezésére áll. Lipóton majd október elején terveznek egy teljes leállással járó karbantartási szünetet.

Azt azért megjegyezzük, hogy aki nem szereti a nagy meleget, annak pont ideális ez az idő arra, hogy felkeresse valamelyik, termálvizes medencékkel is rendelkező fürdőt. Nagy hideg nincs, de a levegő már felfrissült, ilyenkor talán még kellemesebb is a meleg vizes medencékben pihenni.