• Szerencsére a legtöbb helyen kedvezett az időjárás a szombati Strandok Éjszakájának.

  • Rengetegen töltötték ezt a forró nyári estét valamelyik fürdőben.

Tegnap országszerte nagy érdeklődés mellett zajlott a Strandok Éjszakája rendezvénysorozat, amit immár 12. alkalommal rendeztek meg. Ebből az alkalomból nagyon sok fürdő meghosszabbított nyitvatartással és számos programmal várta a vendégeket. Néhol napközben is tartottak gyerekfoglalkozásokat, koncerteket.

Az időjárás-előrejelzés némi bizonytalanságra adott okot és volt példa a meghirdetett rendezvény elhalasztására is, de a legtöbb fürdőben a vendégek kikapcsolódását nem zavarta meg eső, vihar. Sőt, a füllesztő éjszakában kifejezetten kellemes kikapcsolódásnak számított az éjszakai program.

Az MTI az egerszalóki Saliris Resortban készített tegnap felvételeket, de a Facebook oldalán nagyon sok fürdő posztolt videókat, fotókat. Néhol szinte ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát.

Egerszalók Saliris Resort fürdő

Egerszalók Saliris Resort termálfürdő

 

Láthatóan jó hangulat volt a Nagykátai Gyógy- és Strandfürdőben is:


Tűzzsonglőrök a Hajdúnánási Gyógyfürdőben:

Jó buli volt a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben is: