-
Ugyan a korábbi terveknél kicsit később, május 1-jén, de újra megnyitja kapuit a Tamási Termálfürdő.
-
A felújítás alatt lévő fedett fürdő ekkor még nem lesz használható.
2021 novemberében tűz ütött ki a Tamási Termálfürdő tetőszerkezetében, ami jelentős károkat okozott az épületben. A Siófoktól délre, mintegy 40 kilométerre található fürdőt a történtek után viszonylag gyorsan újranyitották, de csak részlegesen, a fedett medencetér nem volt használható.
A fürdőépület közel egymilliárd forintba kerülő felújítása végül tavaly tavasszal kezdődött el. Sokáig ezzel párhuzamosan fogadták a látogatókat, hiszen szabadtéri medence, fedett pihenőtér és egy szauna a vendégek rendelkezésére állt, de idén január elején bezárták a fürdőt.
Akkor április elejei nyitást ígértek, de a termálfürdő közösségi oldalán ma publikált információk szerint még egy további hónapot kell várni a nyitásra. Illetve fontos tudni, hogy a fürdőfelújításban van némi csúszás – ami egyébként már tavaly év végén látszódott. Így május elsején még csak részleges nyitás várható.
Ez azt jelenti, hogy két szabadtéri gyógymedence, úszómedence, gyerekpancsoló és finn szauna jelenti majd a választékot. Ezen felül május elseje és a pünkösdi hétvége között csütörtöktől vasárnapig tart majd nyitva a termálfürdő. A mindennapos nyitvatartásra majd a pünkösdi hétvégétől, azaz május utolsó hetétől kezdve állnak át. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a fedett részleg átadása mikor várható.

A tamási fürdő minősített gyógyvízzel rendelkezik. A termálvizük gyógyhatásáról korábban itt írtunk.



