A Magyar Fürdőszövetség szervezésében idén is megrendezik a Strandok Éjszakáját, amit augusztus 2-án, azaz pénteken tartanak. Az akcióban részt vevő fürdőhelyek legalább este 10-ig, de ideális esetben éjfélig tartó nyitva tartást vállaltak. Valószínűleg ennek az akciónak a sikere is hozzájárult ahhoz, hogy egyre több strandfürdőben, termálfürdőben már hagyománya lett a rendszeres éjszakai fürdőzéseknek. Egyes helyeken minden hétvégén tartanak éjszakába nyúló rendezvényeket.

UPDATE! Ez régi cikk, a strandok éjszakájáról friss infókat ide kattintva talál.

A Strandok Éjszakáján eltérő, hogy milyen programokkal várják az egyes helyeken a fürdőzőket. Bükfürdőn, – ahol az este 8 és éjfél között tartandó fürdőzésre 1500 forint a belépőjegy – Csobot Adél lesz a sztárvendég, de filmvetítéssel, kártyajóslással, élménycsúszdával is szórakoztatják a fürdővendégeket. Kehidakustányban meglepetés programokkal várják az fürdőzőket, a termálfürdő ezen a napon este 10-ig tart nyitva. A nagykanizsai strandfürdőben délután is lesznek programok: 14 órától játékos vetélkedőket tartanak, 18 és 22 óra között pedig diszkóvá alakul át a strand. A Ceglédi Fürdő pénteken 23:45-ig tart nyitva és medencés bulival, valamint „hármat fizet, négyet kap” belépőjegy-akcióval készülnek a Strandok Éjszakájára.

éjszakai fürdés

Jelen állás szerint a következő strandfürdők vesznek részt a rendezvénysorozatban (a korábbi évek tapasztalatai alapján a résztvevők listája péntekig még bővülhet):

(így is lett, ahogy írtuk, időközben bővült a lista, legutolsó frissítés: augusztus 1. 17:30)

– Anna Termálfürdő, Napfényfürdő Aquapolis (Szeged)

– Aquaworld Budapest Élményfürdő

Aquaticum Strandfürdő (Debrecen)

– Borbála Fürdő (Algyő)

– Budapest: Dagály Strandfürdő

Bükfürdői Termálfürdő

Ceglédi Gyógyfürdő

Cserkeszőlői Fürdő

Csongrádi Strandfürdő

– Dunaújvárosi sportuszoda

– Gyenesdiási Játékstrand

Gyulai Várfürdő

Harkányi Gyógyfürdő

Hagymatikum Fürdő (Makó)

Hungarospa Hajdúszoboszló

Igali Gyógyfürdő

– Kanizsa Strandfürdő

– Kecskeméti Élményfürdő

Kehida Termálfürdő

Komáromi Gyógyfürdő

Kumánia Fürdő (Kisújszállás)

– Leányfalu Termálfürdő

Miskolci Barlangfürdő

Mórahalmi Termálfürdő

Nagykátai Strandfürdő

Orosháza-Gyopárosfürdő

Saliris Resort (Egerszalók)

– Selyemréti Strandfürdő (Miskolc)

– Tiszakécskei Termálfürdő

– Tősfürdő (Lakitelek)

Vulkán Gyógyfürdő (Celldömölk)

Zsóry Gyógyfürdő (Mezőkövesd)