• A csúszdákat már most is kipróbálhatják a fürdővendégek.

  • A pénteki átadás napján a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyi lakosoknak ingyenes lesz a belépés a strandra.

Tavasszal írták alá a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő területén megépítendő csúszdaparkra vonatkozó szerződést. A nettó 176 millió forintos beruházás révén egy kisebb, hárompályás csúszdaparkkal bővült a strand kínálata.

55 méteres anaconda csúszda, 17 méteres családi csúszda és 9 méteres magasságból induló kamikaze csúszda jelenti a választékot.

Tesztüzemben már hétfő óta használhatók a csúszdák, a hivatalos, ünnepélyes átadásra pedig majd augusztus 19-én, 11 órakor kerül sor. Ebből az alkalomból pénteken a városkártyával rendelkező vásárhelyi lakosok ingyen látogathatják a fürdőt.

A csúszdák használatának egyébként nincs felára, a strandbelépő már ezt is tartalmazza.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere korábban azzal indokolta a csúszdapark építését, hogy ezáltal is növelhető a fürdő bevétele. Márpedig a céljuk az, hogy a városnak kevesebbe kerüljön a strand és az uszoda üzemeltetése. Ebbe az irányba tett korábbi lépésük volt az is, hogy a hideg vizes medencéket már nem a közműhálózatról, hanem saját fúrt kútból töltik.

A strandon egyébként nyolc medence üzemel, köztük gyógyvizes medence, külön gyógymedence nyugdíjasoknak, élménymedence, sportmedence, gyerekmedence, gyerekpancsoló és tanmedence.

Hódmezővásárhely csúszdapark

Csongrád-Csanád megye gyógyfürdős kínálatáról itt olvashat.

Fotó: Márki-Zay Péter Facebook oldala