• Kilenc gyógyvízzel rendelkeznek, de jelenleg ezek közül nem hasznosítják mindet.

  • Azért így is akad néhány hangulatos gyógyvizes fürdő Tolna vármegyében.

A Dél-Dunántúl három megyéje közül – Baranya, Somogy, Tolna – az utóbbi képviseli a középutat a gyógyvizet adó termálkutak számában. Ugyanis öt tolnai településen összesen kilenc darab gyógyvizet tartanak nyilván. Somogy kimondottan sok, 15 darab, Baranya pedig mindössze hét gyógyvizes termálkúttal rendelkezik.

Azaz összességében nem is rossz Tolna gyógyvizes kínálata, legalábbis elméletileg, ugyanis a gyakorlatban a kilencből kettőt sajnos nem hasznosítanak.

Tolnán belül a legtöbb, három gyógyvízzel Dombóvár (Gunarasfürdő révén) büszkélkedhet, két-két gyógyvizes kútja van Tamásinak és Paksnak. Utóbbiakat a Paksi Gyógyászati Központ részeként működő gyógyfürdőben hasznosították 2014 és 2022 vége között, de úgy tűnik, végleg bezárták a létesítményt. Mindezeken túl még egy-egy gyógyvíz található Dunaföldváron és Tengelicen.

Gyógyvíz minősítéssel rendelkező termálkutak darabszáma településenként:

Dombóvár – 3 db
Dunaföldvár – 1 db
Paks – 2 db
Tamási – 2 db
Tengelic – 1 db

Tamási Gyógyfürdő gyógymedence

Illusztráció: Tamási Termálfürdő

Ide kattintva néhány hazai fürdő gyógyászati akciójáról olvashat.