-
A különféle panaszok, betegségek gyógyítására is alkalmas termálvizek párhuzamosan több módon is kedvező hatást fejtenek ki. Ez is az egyik nagy előnyük sok más kezelési móddal szemben.
-
De mégis, hogyan is hatnak a gyógyvizek?
Felszívódnak a bőrön keresztül. Ezt talán nehéz elképzelni, de a gyógyvizek egyes alkotórészei – például a kén – képesek bejutni a szervezetbe a bőrön keresztül is. (Sőt, ilyen a szén-dioxid is, amit „szárazfürdőknél” azaz az úgynevezett mofettánál is alkalmaznak).
A gyógyvizes kezelések ezért akár azoknak is jó megoldást jelenthetnek, akiknek az emésztőrendszeréből valamilyen betegség miatt kevésbé hatékonyan szívódnak fel az ásványi anyagok. Ezt egyébként a kénes gyógyvizeknél izotópos vizsgálatokkal is igazolták: akik radonos gyógyvízben fürödtek, azoknak már 10 perccel a fürdőzést követően jelen voltak az izotópok a vizeletükben. (Erről itt olvashat bővebben).
Belélegezve. A légutak nyálkahártyáján keresztül is jó néhány alkotórész képes egész hatékonyan felszívódni. Ilyen például az imént említett radon is, amely – többek között – a Hévízi-tóban is megtalálható. A légutakon keresztül gyorsan felszívódó anyagok közé sorolható a jód is (az Igalon és Hajdúszoboszlón feltörő víznek is jelentős a jódtartalma), de ebbe a körbe tartozik a kén is, ami belélegezve értágító hatással bír. A jódos gyógyvízzel rendelkező fürdőinkről itt olvashat.
Ivókúra formájában. A kénes és a jódos vizek közül is sok alkalmazható ebben a formában, ilyenkor a bélcsatornából jut be a szervezetbe az adott ásványi anyag. Számos gyógyvizet palackoznak is, de például a radonos vizeket nem érdemes ilyen módon forgalomba hozni, ugyanis ez az összetevő néhány nap alatt elbomlik.
Fizikai hatások. Nem lebecsülendők a gyógyvizek fizikai hatásai sem. Ide tartozik a víz hőfoka, a felhajtóereje, vagy éppen a masszírozó hatása. A vízben könnyebben átmozgathatók, mobilizálhatók a fájós ízületek is.
Illusztrációk: Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő, a Lukács fürdő ivókútjának épülete, Csongrádi Gyógyfürdő
Berekfürdőn egész jó akciókkal várják most a pihenni, gyógyulni vágyókat.