• Október elsejétől rövidebb nyitvatartásra áll át a Kabai Városi Gyógyfürdő, cserébe igen kedvező jegyárakkal várják a vendégeket.

  • A kis fürdő nagyon kedvező összetételű gyógyvízzel rendelkezik.

Hajdúszoboszlótól 20 kilométerre található Kaba, ahol egy egész évben nyitva tartó gyógyfürdő üzemel. A termálvizük 2002-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, maga a fürdő pedig 2013 óta számít gyógyfürdőnek. A különlegességük, hogy gyógyászati kezeléseket is kínálnak (gyógymasszázst, tangentort, víz alatti gyógytornát, elektroterápiás kezeléseket).

Náluk a főszezon május 1-jén kezdődött és ma zárul, október 1-jétől életbe lép az utószezoni üzemrend. Ez azt jelenti, hogy már nem lesznek nyitva a hét minden egyes napján, illetve a napi nyitvatartási idő is rövidül. A hétfő mostantól szünnap, keddtől vasárnapig délben nyitnak és 18 órakor zárnak.

Ezzel párhuzamosan a belépők is jóval olcsóbbak lesznek, az eddigi délutáni jegyárak lépnek életbe keddtől. A felnőtt napijegy 1760 forint, a diák és nyugdíjas belépő ára 1320 forint, gyerekeknek 1100 forint. A kabai lakosoknak mindegyik jegytípusból kedvezményt is biztosítanak.

A kabai gyógyvíz alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos-brómos összetételű és mozgásszervi problémák: elsősorban térd- és csípőízületi betegségek kezelésére alkalmas. Ráadásul a brómtartalma alapján kiemelkedik még az országos mezőnyből is. A gyógyvizükről korábban itt írtunk részletesebben.

Kaba gyógyfürdő gyógymedence

Ide kattintva egy olyan alföldi gyógyvízről olvashat, aminek a kedvező hatását 75 éve tapasztalhatták meg az első emberek, akik még nem is fürdővendégek voltak.