-
Hivatalosan 1976-ban minősítették gyógyvízzé, de az első betegek már 1949-ben megtapasztalták a termálvíz kedvező hatását, pedig akkor még fürdő sem létezett.
-
Nem véletlen, hogy sokan évről évre visszajárnak Cserkeszőlőre gyógyulni.
„Az egyik sárkádban egy lakiteleki legényember gyógyítja háborúban szerzett reumáját. Néhány méterre tőle egy kecskeméti menyecske reménykedik a forró vízben kucorogva a gyógyvíz gyermekáldást ígérő hatásában. A gőzfelhőbe takart kútfőnél gyomorbajosok poharazgatják több-kevesebb áhítattal a jódos-brómos sós vizet.” Az előbbieket még 1954 nyarán írta a Béke és Szabadság hetilap a Cserkeszőlőn készült riportjában. Akkor hivatalosan még nem is létezett itt termálfürdő, a gyógyulni vágyók a feltörő termálvizet elvezető árokhoz jártak fürdeni.
A Tiszakürthöz tartozó Kisasszonyszőlőn (később ebből alakult meg az önálló Cserkeszőlő község) a fentiek előtt 11 évvel, 1943-ban találtak – olajkutatás közben – termálvizet. A kutat lezárták, de 1949-ben újranyitották, és akkortól kezdve éjjel-nappal ömlött belőle a forró termálvíz. Akkor ez még mezőgazdasági terület volt, ezért szőlőtőkék megóvása érdekében egy vízelvezető árkot kellett ásni. A korabeli feljegyzések szerint az árokásó munkások tapasztalták meg elsőként a termálvíz kedvező hatását: a fárasztó munka során ugyanis előbb enyhültek, majd elmúltak a mozgásszervi problémáik.
A mai fürdő elődjét 1955-ben nyitották meg Cserkeszőlőn, ami ma már Jász-Nagykun-Szolnok egyik legfőbb turisztikai célpontjának számít. Évről évre rengetegen járnak hozzájuk gyógyulni, vagy akár csak kikapcsolódni, pihenni.
Hivatalosan 1976-ban igazolták a cserkeszőlői termálvíz gyógyhatását, ami azóta gyógyvíznek számít. A víz mozgásszervi betegségek, egyes gerincet érintő panaszok, csontritkulás, nőgyógyászati megbetegedések, pikkelysömör, ekcéma esetén lehet hatásos. Mindezeken túl ortopédiai műtétek és a balesetek utáni rehabilitáció során is alkalmazzák. A tapasztalatok szerint a gyógyvíz párája belélegezve kedvezően hat az asztmás betegek állapotára és hatékony orrmelléküreg-gyulladás esetén is.
A Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati központban szakorvosi rendelés és számos fürdőgyógyászati kezelés is elérhető, akár a társadalombiztosítás támogatásával is.
Egy kevésbé ismert, de nagyon jó balatoni savanyúvízről itt olvashat.