• Barátságos termálfürdő található Pest megye északkeleti határán.

  • A szezonálisan üzemelő strandfürdőben minősített gyógyvízzel és igen kedvező jegyárakkal várják a vendégeket.

A több mint 3000 lakosú Tóalmás község a fővárostól mintegy 55 kilométerre található, még Pest megyében, de már a Jász-Nagykun-Szolnok megyével határos részen. A településen az 1960-as évek végén kezdett kutatófúrásokba a Kőolajipari Tröszt, azonban a keresett kőolaj, vagy földgáz helyett termálvizet találtak.

Annak idején hasonló esetekben két lehetőség kínálkozott a termálkutak „megmentésére”: vagy a helyi termelőszövetkezet, vagy a helyi tanács vállalta magára a termálvíz hasznosítását. Tóalmáson is felajánlották a kutat a téesznek, de nem éltek a lehetőséggel, ám az akkori településvezetők már láttak benne fantáziát. (Azaz pont fordítva történt, mint a Földesi Termálstrandnál).

Az akkoriban igen jelentősnek számító, 5-6 millió forintos beruházással (összehasonlításképpen: 200-300 ezer forintért nagyobb családi házat lehetett kapni) hárommedencés termálstrandot alakított ki a tanács és a fürdő végül 1971-ben nyitotta meg a kapuit. A tóalmási fürdőben egyébként jelenleg is három medence áll a fürdőzők rendelkezésére. Egy 28 Celsius-fokos vizű strandmedence, egy 36 Celsius-fokos vízzel töltött ülőmedence, valamint egy 32 Celsius-fokos gyerekmedence.

Jelentős mérföldkő volt a fürdő életében a 2004-es esztendő, amikor a termálvizük gyógyhatását hivatalosan is igazolták és „Tóalmási Szent András Gyógyvíz” néven vették lajstromba. Tóalmáson közepes ásványianyag-tartalmú, nátrium-hidrogénkarbonátos, lágy termálvíz tör a felszínre. A víz térdízületi és csípőízületi panaszoknál bizonyult gyógyhatásúnak.

Tóalmás Termálfürdő

A kempinget is magában foglaló termálfürdő nem egész évben, hanem szezonálisan tart nyitva. Általában ez május elejei nyitást és szeptember végi zárás jelent. Tavaly és idén az ismert okokból kicsit máshogy alakult a szezon: a termálfürdőt júniusban nyitották meg és idén várhatóan augusztus utolsó napján zárnak. Akik ellátogatnának a fürdőbe, azoknak érdemes tudniuk, hogy kéthetente hétfőnként karbantartási szünetet tartanak, a 2021-es szezonban ilyenre legközelebb augusztus 9-én és 23-án kerül majd sor.

A Szent András Gyógyvizes Strand jegyárai igen kedvezőek. Egy felnőtt belépő 1100 forintba, a gyermek, nyugdíjas és diákjegy pedig 700 forintba kerül. A családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek, vagy 1 felnőtt, 3 gyerek) ára 2700 forint, további gyerekenként pedig 500 forintot kell fizetni. A parkolási napidíj 400 forint és 16 órától olcsóbb belépők is válthatók.