Október utolsó két hetére számos fürdőben programokkal is készülnek. Több helyen lesznek szauna szeánszok, Zalakaroson pedig tíz napos rendezvénysorozat veszi kezdetét.

Hévíz: október 25-én 19 órától „Viva la Musica” címmel komolyzenei estet rendeznek a Polgármesteri Hivatal dísztermében, amire a belépés ingyenes. Ezen felül a megszokott hévízi programok is folytatódnak október végén: minden szerdán kerékpártúrák vezetővel. Kedden, csütörtökön és szombaton termelői piac. Minden pénteken nordic walking oktatás.

Kisújszállás: október 25-én „Nótadélután Nagy Sándorral” címmel lesz rendezvény a Kumánia Termálfürdőben. A program 16 órától 20 óráig tart.

Makó: az őszi szünetre szóló akció veszi kezdetét a Hagymatikum Fürdőben, aminek keretében október 26. és november 3. között minden 10 év alatti gyermeknek ingyenes lesz a belépés. Sőt, ebben az időszakban 30 % kedvezményt adnak az összes masszázs árából, valamint 20 %-os kedvezményt az ebben az időszakban megváltott 10+2 alkalmas bérletek árából.

Miskolctapolca: október 18-tól kezdődően minden péntek, szombat és vasárnap szauna esteket tartanak a Barlangfürdőben. A program 18 órától egészen 22 óráig tart, a belépőjegy 2000 forintba kerül, ami magában foglalja az egyik szauna szeánszon való részvételt is.

Mórahalom: október 26-án a gyermekfürdő és a szaunavilág harmadik születésnapját ünneplik. Ebből az alkalomból a napi jegyek mellé ajándék belépőt adnak és meg lehet kóstolni az óriás születésnapi tortát is. Továbbá gyermekfoglalkozásokat, szauna szeánszokat tartanak, a Rádió88 pedig élő kívánságműsort sugároz a termálfürdőből.

Sárvár: október 23-án délután, négy alkalommal is különleges szauna szeánszokat rendeznek a termálfürdőben. A részvételi díj alkalmanként 300 forint.

Siófok: a Galerius Fürdőben október 23-án szauna napot tartanak:  16, 17 és 18 órakor lesznek a szauna szeánszok.

Székesfehérvár: október 25-én éjszakai fürdőzést és szaunázást tartanak az Árpád Fürdőben. Meglepetés ajándékkal és szauna felöntésekkel várják a vendégeket este 8 és éjfél között.

Zalakaros: A Tök Jó programsorozat veszi kezdetét október 25-én, ami egészen november 3-ig tart. Ennek során ingyenes programok lesznek a Klub Oázis gyermekvilágban, ahol minden nap többféle programmal várják a fürdővendégeket: aquafitnesz, mesetorna gyerekeknek, kreatív foglalkozások, mini diszkó, torna Béres Alexandrával. Október 30-án este gyermek jelmezverseny lesz a fürdő fogadóépületében, a sétányon pedig tűzzsonglőrök lépnek fel. Október 31-én tökmécses gyújtást rendeznek. 20:30-tól pedig a Halloween Fürdőparty veszi kezdetét, a sztárvendég Pál Dénes lesz.