Anyagi okok miatt a hónap végétől ideiglenesen zárva lesz a Pápai Termálfürdő uszodai részlege. A kényszerű spórolás a termál- és a gyógyászati részleget nem érinti.

„Tájékoztatjuk Kedves Vendégeinket, hogy a Várkertfürdő uszodája 2013. október 28-tól 2013. december 20-ig átmenetileg zárva tart” – olvasható a pápai Várkertfürdő honlapján. A fürdő helyzete már téma volt a pápai képviselő-testület október elejei ülésén is. Ott a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezetője elmondta, hogy az elmúlt néhány évben folyamatosan csökkent a vendégforgalmuk. Amíg 2004-ben 350 ezer vendég látogatott a termálfürdőbe, addig tavaly már csak 250 ezer. Kovács Antal vezérigazgató szerint ennek az oka az, hogy a nyitás után még kiemelt érdeklődés övezte a létesítményt, azóta viszont számos egyéb fürdőfejlesztés is történt a környéken (Pápától Bükfürdő 70 kilométerre, Győr 49 kilométerre, de Sárvár is csak 47 kilométerre található). A fürdő vezetője egyébként finoman kritizálta Pápa turizmus érdekében folytatott marketingtevékenységét is.

A Várkertfürdőnek gondot jelent a megfelelő minőségű és mennyiségű szálláshely hiánya is. Ezt orvosolhatta volna a termálfürdő mellé tervezett szállodaberuházás, amiből azonban egyelőre nem lett semmi. Nem túl jó jel, hogy a szállodafejlesztést tervező cég és a fürdő üzemeltetője az elmaradt építkezés miatt jelenleg pereskedik egymással.

Pápai uszoda

Pápai uszoda

A jelenlegi formájában nem tudják gazdaságosan működtetni a fürdőt, amit jól mutat, hogy a Pápai Termálvízhasznosító Zrt.-nek az elmúlt évben 82 millió forint vesztesége volt. Nehezíti a helyzetüket, hogy a fürdő felépítéséhez 2003-ban 500 millió forintnyi hitelt vettek fel, amit egy évvel később – nem túl jó ütemérzékkel – svájci frank alapú hitelre váltottak át. A felvett kölcsönt még 2023-ig kell törlesztenie a fürdő üzemeltetőjének, amelynek éves részlete 30 millió forintra rúg.

A képviselő-testületi ülésen mindezek miatt arra jutottak, hogy csökkenteni kell a fürdő üzemeltetési költségeit. Azt azonban kikötötték, hogy ez a termál-részleget, valamint a gyógyászati szolgáltatásokat nem érintheti. A fürdő üzemeltetésén belül a legtöbb kiadás és a legkevesebb bevétel az uszodához kapcsolódik, ezért döntöttek annak az ideiglenes bezárása mellett.

A Pápai Fürdő 2003-ban nyitotta meg kapuit, és 2011-ben gyógyászati centrummal bővült. Utóbbi költsége elérte az egymilliárd forintot, amit 40-60 arányban uniós forrásból és a megyei önkormányzat támogatásából finanszíroztak. A létesítményben OEP támogatással többek között fizikoterápia, gyógytorna, orvosi gyógymasszázs, víz alatti sugármasszázs, súlyfürdő érhető el. A pápai fürdőkomplexum igényes építészeti megoldásairól korábban elismerő cikket közölt az Építészfórum szakportál.