• A napokban több szlovákiai termálfürdő is bejelentette az újranyitásának időpontját.

  • Tavaly október közepe óta vannak zárva a létesítmények.

Szlovákiában a termálfürdőkre vonatkozó korlátozások hosszabb ideig tartottak, mint Magyarországon. Tavaly csak június 3-tól kezdődően nyithattak meg és az őszi járványhullám miatt már október 15-én be kellett zárniuk. Úgy tűnik azonban, hogy a következő hetekben már enyhülnek annyit a szlovákiai korlátozások, hogy több népszerű, a határ közelében működő termálfürdő újra megnyithatja a kapuit.

A nagymegyeri Thermal Corvinus fürdő már be is jelentette, hogy május 24-én nyitnak. Egy akciót is hirdettek, május 31-ig 50 százalékos kedvezménnyel kínálják az egész napra érvényes belépőket.

Június elsején nyit a párkányi Vadas Thermal Resort. Hogenbuch Endre igazgató ennek kapcsán az Új Szónak azt nyilatkozta, hogy egyelőre 30 százalékos kihasználtsággal működhetnek, de nekik ez júniusban éppen megfelelő. Viszont a Vadas területén mindent kinyitnak június elsején, tehát az összes medence, a csúszdák, a nudista strand, a Thermál szálló és a szállások is üzemelni fognak. A főbejáratnál külön egészségügyi igazolást, tesztet nem fognak kérni, aki csak strandolni megy, annak semmiféle igazolásra nincs szüksége. Egészségügyi igazolás csak azoknak kell majd, akik a wellnessközpontot veszik igénybe.

A komárnói (révkomáromi) termálfürdő már május 3-án megnyitott, de még csak részlegesen. Egyelőre a beltéri gyógyvizes ülőmedencék használhatók és egyszerre maximum hat fő tartózkodhat a medencékben.

A révkomáromihoz hasonló szigorú korlátozásokkal eddig nem látták értelmét a dunaszerdahelyi Thermalpark fürdő megnyitásának, viszont most már publikálták az újranyitás várható időpontját, ami május 24. Somogyi Gábor igazgató a Dunaszerdahelyi Televíziónak elmondta, hogy a szálloda már fogadhat vendégeket és előjegyzéssel a szaunáik is használhatók. A fürdőnyitás kapcsán nekik is be kell tartaniuk a 30 százalékos határt a kapacitás terén, ami alapján egyszerre maximum 500 fő tartózkodhat a fürdőben.

Dunaszerdahely fedett fürdőA Thermalparkban az elmúlt hónapokban felújították a benti medencékhez tartozó zuhanyzókat, mosdókat, wc-ket. Jelenleg is tart a hotel előtti parkoló felújítása, amivel várhatóan két héten belül végeznek.