• A szabadtéri részleget már az előző két nyáron birtokba vehették a vendégek.

  • Most megnyitják az Aquacinema fedett fürdőjét is.

A Kisvárdán található fürdőt sokan még Várfürdő néven ismerik, azonban mostanra jelentős fejlesztésen és névváltáson esett át a létesítmény. A Várfürdőt 2018 legelején zárták be, majd ugyanannak az évnek a nyarán már részben megnyitották az Aquacinemára átkeresztelt fürdő szabadtéri részlegét.

Az Aquacinema fő attrakciója a 14 pályás csúszdapark, ami nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem országos szinten is a legnagyobbak közé tartozik. Ezen felül úszómedence, gyermekmedence, hullámmedence, élmény- és termálmedencék jelentették a fürdő nyári kínálatát.

2019 nyarán már minden szabadtéri szolgáltatás elérhető volt, tulajdonképpen ez volt az Aquacinema első igazi strandszezonja. Akkoriban azt lehetett hallani, hogy szeptemberre elkészül a fedett részleg is, de erre végül egy picit még várni kellett. Az Aquacinema mai bejelentése szerint viszont január 30-tól, azaz csütörtöktől már vendégeket fogad a felújított fürdőegység.

Itt fedett és szabadtéri termálmedence, gyermekmedence, jacuzzi, Kneipp-taposó és merülőmedence is a fürdőzők rendelkezésére áll. Egy szaunavilágot is átadnak ezzel egyidejűleg, aminek a kínálatára nem lehet panasz, hiszen finn szauna, panoráma szauna, infraszauna, gőzfürdő, sószoba és pihenőszoba is helyet kapott benne.

Ksivárda Aquacinema fedett fürdő

A fürdő minden nap 10-től 20 óráig lesz nyitva, a szaunavilág pedig délutánonként látogatható, de minden hónap első hétfőjén zárva tart.

A jegyárak nincsenek elszállva. Egy felnőtt belépő 2500 forintba, a diákjegy (14-18 évesek) 2000 forintba, a gyermekbelépő (2-14 évesek) és a nyugdíjas jegy 1700 forintba kerül. 16 órától délutáni fürdőbelépő váltható 1500 forintért. Keddenként a nyugdíjasokat egy akcióval várják, így aznap számukra csak 1500 forintba kerül majd a napi belépő. A kisvárdai lakosoknak mindezekből további kedvezményt is nyújtanak.

Érdemes azt is tudni, hogy a kisvárdai fürdő vize gyógyvíz minősítéssel rendelkezik, a létesítmény pedig gyógyfürdőnek számít.