Az év eddigi részében jelentősen emelkedett a turisták létszáma Nyíregyházán. Az MTI által kiadott hír szerint a külföldi vendégek száma 35 százalékkal, a belföldieké 23 százalékkal ugrott meg a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. Érdekes fejlemény, hogy rákaptak a lengyel utazók a nyírségi megyeszékhelyre, hiszen egyetlen év leforgása alatt megduplázódott a számuk. A beutazási toplistán a lengyelországi vendégeket a szlovákok, a románok, az ukránok és a németek követik.

A következő időszakban akár tovább is emelkedhet a Nyíregyházára látogató turisták száma, hiszen egy évig tartó előkészület után idén ősszel nyilvánították gyógyhellyé a település Sóstógyógyfürdő nevű városrészét. Magyarország 16. gyógyhelye a reumatikus, valamint a bőrgyógyászati és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas termálvize révén kaphatta meg a minősítést.

Sóstó Hotel FürdőházA minősítés megszerzésével nem állnak le a fejlesztések Sóstógyógyfürdőn. Idén adták át a felújított, fürdőként és szállodaként is működő Fürdőházat (képünkön). Hamarosan pedig egy több milliárd forintos beruházás veszi kezdetét, aminek keretében modernizálják az üdülőterület infrastruktúráját, sőt gyógyászati központot és egy pálinkaházat is kialakítanak.