• Strandfürdőnek már nem lehet hívni, hiszen jó néhány fedett medencéje is lesz.

  • A Platán, Ellipsum, Benetis is ott van a javaslatok között, de akár Miskolctapolca Élmény- és Strandfürdő is lehetne.

  • Szavazáson dől el a kérdés.

Több mint tíz év üzemszünet után, 2015 májusában nyitották meg újra a Miskolctapolcai Strandfürdőt. Már ekkor lehetett arról hallani, hogy ez a fürdőfejlesztésnek csak az első üteme volt és egy fedett medencékkel is rendelkező fürdőkomplexum építését is tervezik.

Ez utóbbinak az alapkövét 2019 májusában tették le, s az építkezés már javában folyik. A legmagasabb igényeket is kielégítő, a legkorszerűbb fürdőtechnikát és szolgáltatásokat felvonultató, egész évben nyitva tartó családi élményfürdő nyolc beltéri és két kültéri medencével várja majd az érdeklődőket.

Az új fürdő szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével. A fürdőben korosztályonként elkülönülő szórakozási lehetőségek, attrakciók várnak mindenkit.

Azonban ezzel párhuzamosan a „Miskolctapolcai Strandfürdő” név idejétmúlttá válik, hiszen már messze nem csak egy strandról lesz szó. Emiatt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata társadalmi kezdeményezést indított a fürdő elnevezésére.

Négy elnevezésre szűkült a kör, ezek a következők:

Platán Élményfürdő Miskolctapolca

Ellipsum Élményfürdő Miskolctapolca

Benetis Élményfürdő Miskolctapolca

Miskolctapolcai Élmény- és Strandfürdő

Miskolctapolca új fürdőAz új fürdő nevére kétféle módon lehet szavazni. Az egyik megoldás, hogy a városi újságban lévő szavazólapot kitöltve bedobják a polgármesteri hivatalban kihelyezett urnába. A másik – talán kényelmesebb – módszer, hogy az ezen a linken található űrlapot töltik ki. A szavazásra július 20-ig van lehetőség.