• Egy lebontott szabadidőközpont helyén épül az új fürdő, amihez első körben kutat fúrnak.

  • Azt is eláruljuk, hogy merre van Topolya.

A vajdasági Topolya központjában elkezdődtek egy új termálfürdő építési munkálatai. Ez első körben a fürdőhöz szükséges kutak kialakítását jelenti. 25 millió szerb dináros, azaz átszámítva mintegy 65 millió forintos beruházással egy termálkutat, valamint egy hideg vizes kutat fúrnak. A kútfúrás határideje 45 nap, tehát várhatóan december folyamán végeznek a munkálatokkal.

A leendő fürdő terveinek a véglegesítésével azért biztos, ami biztos megvárják a kútfúrás eredményességét és ha minden jól megy, akkor 2018 első hónapjaiban kezdik el kialakítani magát a fürdőt.

A leendő létesítményben egy termálvizes medence, egy hűvösebb vizű sportmedence, valamint egy gyermekmedence közül válogathatnak majd a vendégek.

Topolyán egyébként van múltja a hasonló létesítményeknek, ugyanezen a területen az 1900-as évek elejétől már működött egy termálfürdő, amit Vénusz fürdőnek neveztek. A 80-as évek végén ezt átalakították egy akkor modernnek számító szabadidőközponttá. Később azonban nem volt gazdaságos az üzemeltetése, ezért már évekkel ezelőtt lakat került az épületre, idén év elején pedig le is bontották az egykori szabadidőközpontot.

Merre van Topolya?

Szerbiában, a Vajdaság középső részén található a közel 15 ezer lakosú település. A déli államhatártól körülbelül 44 kilométerre, Mórahalomtól nagyjából 57 kilométerre érdemes keresni. A különleges színű termáltava miatt sokat emlegetett Pacsértól pedig körülbelül 22 kilométerre, délkeletre fekszik.

A Pannon RTV lenti videóján Kislinder Gábor, Topolya polgármestere beszél a fürdőépítésről.