• A héten elkezdődik és bő egy év múlva készül el a legújabb zalakarosi fejlesztés, ami a település központját fogja érinteni.

  • A beruházáshoz egymilliárd forint támogatást kap az üdülőhely.

A Zalakaros gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése című projektre még két évvel ezelőtt nyert 650 millió forint uniós támogatást a zalai üdülőhely. A friss Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint ehhez az eredeti támogatási összeghez most további 350 millió forint többlettámogatást nyújtanak. Így a támogatás teljes összege eléri az egymilliárd forintot.

A kormányhatározatban nem térnek ki a plusztámogatás okára, de vélhetően az időközben megnövekedett építőipari költségek tették szükségessé az eredeti támogatási összeg kiegészítését. Zalakaros honlapján egyébként ennek kapcsán már jelezték is, hogy a támogatás révén ezen a héten csütörtökön megkezdődnek a fejlesztés kivitelezési munkálatai a Sportcentrum területén. A fejlesztés várhatóan jövő év végére készül el. De mi is épül Zalakaroson?

A most kezdődő beruházás nem magát a zalakarosi termálfürdőt, hanem annak a környékét, azaz a városközpontot fogja érinteni. Itt egy multifunkcionális rendezvényteret és látogatóközpontot, továbbá egy gyógy- és egészségparkot alakítanak ki. A Zalacarte nevű épületben helyet kap egy interaktív közösségi tér, ahol kiállítások, koncertek és egyéb rendezvények is tarthatók. A fogadóépületben kávézó és játszóház is kialakításra kerül. Az új központi téren épül egy szökőkút, valamint egy új vizesblokk is.

Zalakaros gyógyhelyközpont látványterv

Mindezeken felül e-bike elektromos kerékpár töltőállomás, fitneszpark, futópálya, napozópark, az arborétumban Kneipp-taposó és ivókút, valamint egy Zalakaros feliratos fotópont kialakítása is a fejlesztés része. Szintén ehhez a beruházáshoz kapcsolódik, hogy az egész Dísz tér egységes arculatot kap, valamint egy új sétányt alakítanak ki az arborétum északkeleti pontjától a – már újra feltöltött – termáltó irányába.