• A fürdőfejlesztés a Csipke Gyógykomplexum Program része lesz.

  • Azt szeretnék, hogy Kiskunhalas országos, sőt nemzetközi szinten ismert gyógyhellyé válhasson.

Közbeszerzési eljárást írt ki Kiskunhalas Város Önkormányzata a Halasthermál Gyógyfürdő fejlesztésének építészeti tervezési feladataira. A település még a tavalyi év során 503 millió forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott. Ebből 335 millió forintot fordítanak a termálfürdő fejlesztésére.

Az összeg még nem magára az építkezésre, hanem a kiviteli tervek elkészítésére és az engedélyezési eljárás lefolytatására jelent fedezetet. A mostani közbeszerzési kiírással ez a folyamat indult el. Azt is lehet már tudni, hogy a beruházás megvalósulás után a jelenlegi Halasthermál helyett a Csipke Gyógy- és Élményfürdő nevet fogják használni.

Maga a fürdő pedig a Csipke Gyógykomplexum Program része lesz. Ez egy komplex egészségturisztikai célú fejlesztést takar a kiskunhalasi Csipke gyógyvízre, a gyógyfürdőre és a Csipke gyógyhely kiváló adottságaira, valamint a gyógyfürdő szomszédságában lévő Semmelweis Kórház reumatológiai és egyéb orvosi szaktudására építve.

Halasthermal termálfürdőA Csipke Gyógykomplexum Program ambiciózus cél jelöl ki, ugyanis azt szeretnék, hogy hosszabb távon a meglévő létesítmények rekonstrukciójával és a szükséges létesítmények megépítésével, valamint az adottságok kihasználásával egy országos hírnevű egészségturisztikai szolgáltatásrendszer jöhessen létre.

A tervek szerint ez éves szinten több 100 ezer gyógyulni vágyó hazai és külföldi turistát vonzana Kiskunhalasra.

A közbeszerzési kiírásból az is kiderült, hogy a leendő tervezőnek figyelembe kell vennie, hogy a Csipke Gyógy- és Élményfürdő kivitelezése közben a Halasthermál Gyógyfürdő fedett részeinek nyitvatartását biztosítani kell egészen addig, amíg az új épület uszodarésze megnyitható lesz. A Halasthermál Gyógyfürdő fedett részeinek elbontása, vagy átépítése csak ezt követően kezdődhet meg.

Ugyanakkor a kültéri medencék – 50 méteres medence, gyermekmedence, gyógyvizes medence – használatát nem kell fenntartani a kivitelezés időtartama alatt. Viszont a tervek szerint a kemping a Csipke Gyógyfürdő építése alatt is üzemelni fog.

Az újonnan épülő fürdőépület gyógyászat, wellness és uszoda részre tagolódik.

A következő medencetípusok kapnak helyet a fedett részben: gyógytornamedence, gyógymedence, úszómedence, tanmedence, élménymedence, melegvizes medence, csúszdamedence, gyerekmedence, merülő medence. Legalább egy medence kiúszóval és kültéri résszel is rendelkezni fog.

A wellness részlegben sókamra, infraszauna, fényterápia, aromaterápia, finn szauna, bioszauna, tepidárium, masszázsszoba kap majd helyet.

A kiskunhalasi termálfürdő 1958-ban nyitotta meg kapuit, a termálvize pedig 1983-ban kapott gyógyvíz minősítést. 2016 óta a fürdő és környéke a gyógyhely címet is használhatja.

A Halasinfo korábban egy látványtervet is közzétett a Csipke Gyógy- és Élményfürdőről, amit itt tekinthet meg: