• Június 8-án lesz a Wellness Világnapja.

  • A mára nemzetközi szintű népszerűségnek örvendő kezdeményezés célja, hogy ezen a napon a figyelem az egészséges életmódra irányuljon.

A Global Wellness Day (GWD) hitvallásához idén globálisan 110 országban több mint 4 ezer létesítmény – állami szervezet, önkormányzat, minisztérium, szálloda, fürdő, fitneszterem, tánciskola – csatlakozott és szervez interaktív programokat, figyelemfelkeltő rendezvényeket.

A kezdeményezést az International Spa Association „Innovate Award” díjban részesítette közösségi értékekért végzett munkájáért. Csatlakozva a GWD kezdeményezéshez, hazánk ötödik alkalommal részese az egészséges életmód ünnepének.

Ebből az alkalomból a szervezők ingyenesen látogatható, wellness témakört érintő programokkal, szakmai előadásokkal, életmód és karrier tanácsadással várják az érdeklődőket. Továbbá különleges spa termékeket, illetve aktuális trendeket neves hazai és nemzetközi forgalmazók mutatják be az érdeklődők számára.

A GWD hazai kiemelt partnere a magyar főváros történelmi fürdőit működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A rendezvénysorozat helyszíne pedig az impozáns, nemzetközileg is méltán közkedvelt Széchenyi Gyógyfürdő márványterme.

Széchenyi GyógyfürdőA Global Wellness Day üzenete egyszerűen kivitelezhető, mégis elengedhetetlenül fontos javaslatokat fogalmaz meg az egészségünk megőrzése érdekében:

1. Sétálj egy órát!

2. Igyál több vizet!

3. Kerüld el a műanyag flakonokat!

4. Fogyassz organikus, helyi alapanyagokból készült ételeket!

5. Tegyél jót valakivel!

6. Vacsorázz együtt a családdal!

7. Menj aludni este 10-kor!

+ 1. pont Magyarországon: “Keress fel egy fürdőt!”

Széchenyi Gyógyfürdő BudapestTekintettel arra, hogy Magyarország termálvíz nagyhatalom és adottságai a fürdőkultúra és wellness területén egyedülállóak, így kiemelten fontos a hazai közönség figyelmét felhívni erre a lehetőségre.

A június 8-án a  következő szakmai előadásokra kerül sor a Széchenyi Gyógyfürdő márványtermében:

10:00 – 10:30 Dr. Puczkó László – Magyarország GWD Nagykövete, turisztikai szakértő • GWD: wellnessen innen és túl

10:30 – 11:00 Czinege Szilvia – Értékesítési és Marketing Igazgató, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. • Budapest a fürdők városa

11:00 – 11:30 Dr. Zopcsák László – Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség Elnöke, IWI Nemzetközi Fitnesziskola alapító tulajdonosa • Fitnesz trendek a nagyvilágban

11:45 – 12:15 Dr. Kuklis Eszter – Orvos, Életmód-terapeuta, Health Trainer • Prevenció, mint a wellness egyik alappillére

12:30 – 13:00 Schmidt Judit – Dietetikus, Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége • OKOSTÁNYÉR® 6-17 éveseknek

13:15 – 13:45 Feller Adrienne – Aromaterapeuta tanár, Szépségterapeuta Mester, Fitoterapeuta, Természetgyógyász, Kineziológus • Mindfulness – Illóolajok – Szépség

14:00 – 14:30 Richvalszki Zseraldina – Magyarország GWD Nagykövete, Spa Fejlesztési Tanácsadó, IWI Wellness & Spa Szakág Szakmai vezetője • Mi is az a wellness? Neked mit jelent

Az IWI Fitnesziskola támogatásával fitnesz programokkal is várják az érdeklődőket:

13:00 – IWI Gerinctréning

14: 00 – IWI Jóga

15:00 – AQUA ZUMBA