A szauna és a gőzfürdő előszobájaként, vagy levezetéseként használják, de a túl meleget, vagy a túl párást levegőt nem kedvelők önmagában is alkalmazhatják.

tepidáriumA fürdőfejlesztések, szállodafejlesztések kapcsán egyre gyakran találkozhatunk azzal, hogy az újonnan kialakított szauna-részlegben tepidárium is található. Mi az a tepidárium? Bár mostanában kezd divatossá válni, de jelentős a múltja, ugyanis a római korban alakítottak ki először ilyen helyiségeket. A tepidárium magyarra fordítva “langyos melegedőt” jelent, azaz egy olyan részleget, ahol a levegőt kicsivel a testhőmérséklet fölé fűtik, tehát olyan 37-39 Celsius-fokosra. A kővel, csempével burkolt helyen a falakat, padlót, kőpadokat fűtik. Utóbbiakon üldögélve, vagy feküdve pedig kellemes meleg járja át a testet.

Alapvetően kétféle felhasználási módja ismert. Egyrészt azoknak javasolják, akik nem bírják, vagy nem szeretik a szaunát és a gőzfürdőt. A tepidárium ugyanis kíméletesen javítja a vérkeringést, nem terheli meg a szervezetet a fokozott izzadás. Ezen felül stresszoldó, nyugtató hatása is van. Egyes helyeken illóolajok segítségével aromaterápiát, vagy éppen nyugtató hatású színterápiát is alkalmaznak a tepidáriumokban.

A másik felhasználási köre a szaunázáshoz, gőzfürdőzéshez kapcsolódik, használható ugyanis ezeket megelőzően, illetve ezek után amolyan levezetésként. Az előbbi és ennél a felhasználási módnál is legalább félórás tartózkodás javasolt ebben a helyiségben. A teljesség igénye nélkül tepidárium található a székesfehérvári Árpád Fürdőben, a Bükfürdői Termálfürdő szauna világában, illetve a debreceni Aquaticum Termálfürdő most zajló átalakítása során, az új szauna-részlegben is kialakítanak majd egy ilyen helyiséget.