Ezen a hétvégén péntektől vasárnapig, azaz szeptember 27-29. között a szaunázásé lesz a főszerep a hajdúszoboszlói Aqua-Palace Élményfürdőben.

A nyári kánikulák emléke lassan elhalványul és a tapasztalatok szerint a tél felé közeledve egyre népszerűbbek a fürdők szauna-részlegei. Ennek jegyében a hét utolsó három napján ingyenes szauna-szeánszokat tartanak az Aqua-Palace-ban. Kocsis Ibolya szaunamester vezetésével pénteken 16-19 óra között, szombaton 15-19 óra között, vasárnap pedig 11-14 óra között lesznek az óránként változó szeánszok. Ezek sorába fognak tartozni például citromos, pálinkás, kamillás és csokis felöntések, szóval igazi különlegességekre számíthatnak a szaunázás kedvelői. A szeánszokat vezető szaunamester 2011-ben a Szauna Oscar versenyen közönségdíjat kapott.

szaunaAz élményfürdőben egész emeletnyi szauna világ várja az érdeklődőket, ahol három finn szauna, két gőzkamra, két infraszauna, merülő- valamint taposó medence, továbbá pihenőtér található. A szauna világ 10-21 óra között lesz nyitva, a hétvégi belépőjegy személyenként 3400 forintba kerül, a kiegészítő szaunajegyért pedig 800 forintot kell fizetni.