-
Nem lesz napi két turnusos beléptetés és már ezen a héten is minden vendéget várnak a cserkeszőlői fürdőben.
-
Egyelőre még a kültéri medencék használhatók, de amint lehet, megnyitják a fedett részleget is.
Jó híreink vannak a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központról. Eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy két ütemben nyitják meg a sokak által kedvelt termálfürdőt: június 15-től csak a helyi lakosoknak, mindenki más számára pedig június 22-től. Ráadásul úgy volt, hogy június 22-től napi két turnust alkalmaznak, külön belépővel lehetett volna menni délelőtt és délután.
Mindez a következőképpen változott. Már a mai naptól, azaz június 17-től minden vendéget szeretettel vár a fürdő, valamint a hozzá kapcsolódó szálláshelyek. A két turnusos megoldást sem most, sem a jövő héttől nem vezetik be. Korábban úgy tűnt, hogy csak rendkívül kevés ember – 165 fő – tud egyidőben a fürdőben tartózkodni (ez indokolta volna a két turnust). Azonban június 19-től a közel hétezer fős terhelhetőségük feléig tudnak vendégeket fogadni.
Amiben nincs változás, hogy a január eleje óta érvényes belépőárakat alkalmazzák a továbbiakban is, de új bérleteket még nem lehet váltani. Szintén változatlan, hogy egyelőre csak a kültéri medencéket vehetik igénybe a fürdőzők. Amint lehetőség lesz rá, a cserkeszőlői fürdő fedett medencéit is megnyitják. Remélhetőleg erre nem kell már sokat várni, hiszen a veszélyhelyzet feloldásra került.
Szintén fontos, hogy a szigorú higiéniai előírások érvényben maradnak. Ez vonatkozik a medencékben tartózkodó személyek számára, a fertőtlenítésre és a vendégek közötti védőtávolság betartására.