• Most úgy tűnik, hogy egy Hévíz közelében található termálfürdő reagált elsőként a strandnyitási lehetőségre.

  • Május 8-tól fogadják újra a vendégeket, de a kormányrendeletnek megfelelően csak a szabadtéri medencéiket nyitják ki.

  • Update: sőt, már május 4-én is nyit egy fürdő!

Ahogy tegnap írtuk, május 4-től Budapest és Pest megye kivételével eltörlik a kijárási korlátozást. Érvényben marad azért néhány betartandó szabály országszerte, ugyanakkor a kormányrendelet a turizmus terén a vidékre vonatkozóan engedményeket tesz.

Ezek közé tartozik, hogy a vidéki strandok, szabadtéri fürdők (a kettő ugyanaz) május 4-től kezdődően megnyithatnak. Ezen kívül nyithatnak a büfék, a vendéglátóegységek kerthelyiségei, teraszai is. A zárt terű vendéglátóegységek viszont vidéken is csak elvitelre adhatnak ki ételt.

Miután a tavaink és folyóink vize még hideg, ezért első körben a termálvizes strandok megnyitására lehet számítani. Azok a termálfürdők, ahol a fedett fürdőn kívül érdemi szabadtéri medencekínálat is található, akár szólóban a kinti medencéket is beüzemelhetik. Ugyanakkor ez azért nem minden fürdőben lesz egyszerűen megoldható.

Az új helyzetre úgy tűnik, hogy a kehidakustányi Kehida Termál reagált a leggyorsabban. Ugyanis bejelentették, hogy május 8-tól (péntektől) a fürdő kinti medencéit újra megnyitják a vendégek előtt.

A Hévíz közelében található Kehida Termálban bőven vannak szabadtéri medencék. Élménymedence, hullámfürdő, hideg vizes úszómedence, gyermekpancsoló, meleg vizes úszómedence és három gyógyvizes ülőmedence is van a strandi részen. Ez még akkor is elegendő lehet egy alapvető kínálathoz, ha nem nyitják meg az összes medencét. (Közben kiderült, hogy öt medencét nyitnak meg).

Kehida gyógyvizes úszómedence

A kormányrendelet ugyanakkor előírja azt is, hogy a strandoknak biztosítaniuk kell, hogy a vendégek megtarthassák a 1,5 méteres védőtávolságot. Ez azt jelenti, hogy a maximális kapacitásnál kevesebb vendéget tud fogadni a fürdő. Mondjuk egyelőre nem is valószínű, hogy tömegek rohamozzák meg a kinyitó fürdőket.

Mindenesetre az biztos, hogy sok más fürdő is figyelni fogja a Kehida Termál nyitásának fogadtatását. Magyarán azt, hogy mennyire kapnák rá újra a vendégek a fürdőlátogatásra.

Update! Időközben beelőzték a Kehida Termált: friss hír, hogy május 4-én megnyitják a Demjéni Termálfürdőt is!

Egyébként egy másik fürdő is bejelentette már a nyitása tervezett dátumát, bár az még kicsit odébb lesz. A Csokonyavisontai Gyógyfürdő ugyanis előreláthatólag május 23-tól fogad majd vendégeket. Annyiból nem meglepő a gyorsaságuk, hogy azok közé tartozott a csokonyavisontai fürdő, amelyek márciusban az utolsók között zárták be a kapuikat.