• Március 3-tól a Tamási Termálfürdő részlegesen, a szegedi Anna Fürdő pedig teljeskörűen látogatható.

  • A Tamásiban működő fürdő egyelőre heti két nap lesz nyitva.

A Tamási Termálfürdő egy korábbi tűzeset miatt már jó ideje részlegesen üzemelt, de tavaly év vége óta teljesen zárva tartottak. Időközben az önkormányzat cége vette át a fürdő működtetését és a vendégek kérésére az újbóli – de továbbra is részleges – nyitás mellett döntöttek.

Március 3-tól a teljes szaunavilág és egy kültéri termálvizes, félig fedett medence áll a vendégek rendelkezésére. Május 13-án kezdődik majd a strandszezon, addig a fürdő csak heti két nap – pénteken és szombaton – lesz nyitva. Pénteken 14 és 22 óra, szombaton 11 és 22 óra között várják a fürdőzőket.

A fürdőbelépő 4000 forintba kerül, de 19 óra után, a nyitvatartás utolsó három órájára 2500 forintért is váltható belépő. A tamási lakcímkártyával rendelkezőknek 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a jegyárakból. A szaunavilágban péntekenként három, szombatonként négy szaunaszeánszot tartanak, már a nyitó hétvégén is.

A szegedi Anna Fürdőt takarékossági okokból még december 19-én zárták be. Az elektroterápiás kezelések és a gyógytorna azóta is elérhető volt, de március 3-tól visszaáll a fürdő korábbi működési rendje. Azaz nyit a termál és a wellness részleg, valamint újra elérhetők lesznek a fürdőgyógyászati kezelések. Szerdánként és péntekenként 20 óra és éjfél között pedig éjszakai fürdőzést is tartanak.

élménymedence a szegedi Anna Fürdőben

A tavalyihoz képest változtak a jegyárak az újranyitó Anna Fürdőben. A felnőtt napijegy 3500 forintba, a kedvezményes jegy 2800 forintba kerül, az éjszakai fürdőzésen pedig 3000 forintért vehetnek részt.

A fürdőkben tartott éjszakai fürdőzésekről itt olvashat.