Az idei nyáron a legolcsóbban Dévaványán, a legdrágábban Egerszalókon mártózhatunk meg a termálvízben. A termálfürdők átlagos jegyára 1845 forint.

  • A fürdők többsége tavaly óta nem emelt árat.
  • Néhány helyen olcsóbbak lettek a belépők, például Debrecenben.
  • Települési bontásban a budapesti fürdők a legdrágábbak.
  • A fővárosban és a határ mentén a külföldiek verik fel az árakat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összesítettük 122 hazai termál- és gyógyfürdő belépőjegyeinek árait. Ebben szerepel minden számottevő meleg vizű fürdőhely. Egy évvel ezelőtt a belépőjegyek átlagára 1823 forintot tett ki, idén az átlagos jegyár 1845 forint lett. Azaz minimálisan nőttek a jegyárak. Persze ez átlag, az adatok összesítése alapján azt tapasztaltuk, hogy a fürdők döntő többségében nem emelték a jegyárakat. A nem emelők között voltak például a Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt.-hez tartozó fürdők is. A kisebb-nagyobb mértékben árat emelő fürdők mellett pedig néhány helyen csökkentették is a díjakat.

Az egyes fürdőhelyek jegyárát alapvetően az határozza meg, hogy milyen nagy, mennyire új, esetleg mennyire patinás helyről van szó. Értelemszerűen az új építésű, vagy éppen a nagy múltra visszatekintő helyek a drágábbak. Szintén fontos tényező a fürdőhely fekvése. A sok külföldi vendég miatt drágábbak a budapesti fürdők, illetve a határ közelében fekvők, s ez nem csak a nyugati határszakaszra érvényes. Budapesten kívül éles választóvonal van a felkapott üdülőhelyek és a kisebb múlta visszatekintők között is. Továbbá az is számít, hogy az adott térségben mennyi termálfürdő működik, és milyen az ott élők anyagi helyzete.

 

2013-ban holtversenyben a budapesti Gellért Gyógyfürdő és az egerszalóki Saliris Resort bizonyult a legdrágábbnak. Idén viszont Egerszalók beelőzött azzal, hogy július 1-től 5500 forintra emelik a napi felnőtt belépőjegyek árát. Egerszalókon ez a kiemelt ár érvényes a nyár végéig, és utána hétvégéken, valamint az ünnepnapokon, a többi időszakban egy ezressel olcsóbbak a jegyek. Egerszalók esetében fontos megjegyezni azt is, hogy a néhány éve épült fürdő mellett fenntartanak egy egyszerűbb kialakítású „nosztalgia fürdőt”, ahová egy egész napos jegy csak 1100 forintba kerül.

Egerszalók termálfürdő

A Saliris Resort Egerszalókon

A Gellért Gyógyfürdő továbbra sincs sokkal lemaradva Egerszalóktól, hiszen a 4900 forintos jegyár csak hétköznapra és szekrényes belépő mellett érvényes. Hétvégén és kabinbérlettel már náluk is 5500 forintba kerül egy belépő.

Tavaly a legdrágább fürdők között volt a debreceni Aquaticum is, idén azonban jelentősen csökkentették az élményfürdőbe szóló belépők árát: 4450 forintról 2800 forintra. Ráadásul a létesítményt érintő átépítés időtartama alatt a gyógyfürdő és a strandfürdő rész is olcsóbban látogatható.

Továbbra is a drágább helyek közé tartozik a szegedi Napfényfürdő Aquapolis, ahol tavalyhoz képes emelkedtek is kicsit a jegyárak. A Széchenyi Gyógyfürdőre pedig ugyanaz érvényes, mint a Gellértre, azaz a 4100 forintos jegy a legolcsóbb megoldás. A szekrényes, hétvégi jegy már 4800 forintba kerül. A Rudassal holtversenyben felkerült a listára a Hévízi Tófürdő is. Náluk viszont az 3900 forintos árból lehet még faragni, amennyiben valaki megelégszik 4, vagy 3 órás benntartózkodással, így a jegyár leszorítható 2900, vagy akár 2600 forintra.

Top 5 legdrágább termálfürdő – 2014 nyara (forint)

1 Saliris Resort Fürdő – Egerszalók 5500
2 Gellért Gyógyfürdő – Budapest 4900
3 Napfényfürdő – Szeged 4500
4 Széchenyi Gyógyfürdő – Budapest 4100
5 Rudas Gyógyfürdő – Budapest 3900
Hévízi Tófürdő 3900


A legolcsóbb fürdők terén továbbra is a Dévaványai Termálfürdő vezet, amelynek nem változatlak tavaly óta a jegyárai. Az egész napos, teljes áron kínált jegy 680 forint. Diák- és nyugdíjas jegy pedig 500 forintért váltható. Ahogy a blogunkon írtunk róla nemrég, a dévaványai létesítmény ezen az áron egészen elfogadható szolgáltatást nyújt. A dévaványai után a legolcsóbbnak a csongrádi, majd a békési fürdő bizonyult. A többi fürdőben már 900 forint, vagy drágább a napi belépőjegyek ára.

Top 5 legolcsóbb termálfürdő – 2014 nyara (forint)

1 Dévaványai Termálfürdő 680
2 Csongrádi Termálfürdő 820
3 Békési Gyógyfürdő 880
4 Battonyai Termál Strand 900
Halasthermal – Kiskunhalas 900
Vasvári Termálfürdő 900
Veresegyházi Termálfürdő 900
5 Jászárokszállási Termálfürdő 960

Dévaványa termál

Gyermekmedence a Dévaványai Termálfürdőben

Hogyan készült az összeállítás?

Mindegyik fürdőnél a teljes árú, azaz kedvezmények nélküli, nyári strandszezoni jegyárakat vettük figyelembe. Ezen belül, amennyiben volt rá mód, akkor igyekeztünk a legolcsóbb jegyet választani, még ha az megszorításokkal is járt (például nem volt érvényes a szaunába, vagy az élményfürdőbe). Amennyiben a fürdő hétköznapi és hétvégi jegyárat alkalmazott, akkor szintén az olcsóbbikkal kalkuláltunk. Nagyon sok fürdő kínál rövidebb idejű, 2-3 órás jegyeket, ilyen esetekben azonban nem ezekkel, hanem a teljes napos jegyárral számoltunk.