• Az elmúlt két évben hasonló létszámú vendég kereste fel a Kiskőrösön található termálfürdőt.

  • Tavaly nőtt a kempingjük vendégforgalma, a külföldiek közül legtöbben Németországból érkeztek.

A Kiskőrösön működő Rónaszéki Fürdő sok kikapcsolódni és gyógyulni vágyó vendégek vonz évről évre. A magas sótartalmú, jódos-brómos Rónaszéki Gyógyvíz mozgásszervi, reumatikus, degeneratív és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas.

A termálfürdő kültéri részén úszó- és tanmedence, pancsolómedence és egy iker termálmedence található. A belső részen pedig úszómedence, tanmedence és merülőmedence áll a vendégek rendelkezésére. Mindezen felül három szauna és gőzkabin is működik a Rónaszéki Fürdőben.

A létesítményt üzemeltető Kőrösszolg Nonprofit Kft. a kiskőrösi képviselő-testület március végi ülésére nyújtotta be a fürdő tavalyi működéséről szóló előterjesztését. Ebből kiderült, hogy 2021-ben a koronavírus-járvány miatti lezárásokat követően május 8-án tudtak nyitni. Az év végéig pedig 71.988 fő váltott belépőt a fürdőbe. Ez majdnem pontosan annyi, mint – a járvány által szintén érintett – 2020-as év vendégforgalma, akkor 71.367 fő kereste fel a termálfürdőt.

A fürdőhöz kapcsolódó kemping vendégszáma tavaly jelentősen nőtt 2020-hoz képest. 4743 belföldi és 2515 külföldi vendégéjszakát regisztráltak, a külföldiek 70 százaléka német volt, de sok holland és cseh turista is ellátogatott a kempingbe. Összesen 15 országból fogadtak vendégeket az elmúlt esztendőben.

Az előterjesztés alapján tavaly számos karbantartási, felújítási munkát is meg tudtak valósítani. A teljesség igénye nélkül ezek közé tartozott a kültéri medencék burkolatának javítása, a szivattyúk cseréje és javítása, medencetisztító robot beszerzése, valamint az elektromos hálózatot és a szaunákat érintő felújítások is történtek.

Rónaszéki fürdő Kiskőrös gyógymedence