• Az egyik termálfürdőben két nap is éjszakai fürdőzést tartanak.

  • A másik helyen háromnapos programsorozat része lesz a szombati éjszakai fürdőzés.

A Magyar Fürdőszövetség szervezésében idén 13. alkalommal rendezik meg a Strandok Éjszakáját. A július 30-án, szombaton tartandó programhoz több mint 40 fürdő csatlakozott az ország minden részéről.

Amikor a kezdeményezés elindult, akkor ez még a legtöbb fürdőnél csupán hosszabb nyitvatartást jelentett. Manapság azonban már szinte minden csatlakozó strand és fürdő egyéb programokkal is összeköti az esti fürdőzést.

Két termálfürdőben kicsit ki is bővítették a Strandok Éjszakáját. A Bükfürdő Thermal & Spa július 29. és 31. között esti koncertekkel várja a fürdőzőket, mindhárom nap 18 órától. Pénteken az Intermezzo Latin Club ad koncertet. Szombaton M.É.Z. ír néptánczenei koncert lesz sztepp-tánc show-val, az Erin táncegyüttessel. Vasárnap pedig Carson Coma koncerttel várják a fürdőzőket. A 18 órakor kezdődő koncertek a napi fürdőbelépővel látogathatók.

Mindez július 30-án, azaz szombaton éjszakai fürdőzéssel egészül ki. 18 óra és éjfél között DJ biztosítja a jobbnál jobb zenéket és az este folyamán szaunaszeánszok is lesznek Bükfürdőn.

Szombaton 18 órától a fürdőbelépő 2200 forintba, a szaunába is érvényes esti jegy pedig 3900 forintba kerül. Akiknek van napijegyük, de maradnának az éjszakai fürdőzésen is, azok 1500, illetve 2700 forintért válthatnak kiegészítő jegyet.

Bükfürdő éjszakai fürdőzésA Leányfalui Termálfürdőben megduplázzák a Strandok Éjszakáját, július 29-én és 30-án is hosszabb nyitvatartással várják a vendégeket. Amúgy náluk ez megszokott, hiszen az év többi péntekjén és szombatján is éjfélig tartanak nyitva.

Most hétvégén is mindkét nap 20 óra és éjfél között lesz náluk zenés éjszakai fürdőzés. Pénteken a 80-as, 90-es évek slágereivel szórakoztatják a fürdőzőket, szombaton pedig a zenés fürdőzések felül esti zumbázást is tartanak. Leányfalun az esti belépőjegy egységesen 3000 forintba kerül.

Amennyiben kíváncsi arra, hogy miként honosodott meg Magyarországon az éjszakai fürdőzés, akkor itt olvashatja el az erről szóló korábbi cikkünket.