• A január elején időlegesen bezárt és február 10-én újranyitott termálfürdők 2200 és 2500 forintos teljes árú belépővel várják a vendégeket.

  • Mindkét fürdő vize gyógyvíz minősítéssel is rendelkezik.

A hét elején írtuk, hogy február 10-től, péntektől újra megnyitja kapuit két termálfürdő. A Csongrádi Gyógyfürdő január 9., a Tiszaörsi Termálfürdő pedig január 2. óta volt zárva.

Alapvetően kedvező jegyárakat kínáló fürdőkről van szó. A péntekenként, szombatonként és vasárnaponként nyitva tartó Tiszaörsi Termálfürdőbe egy felnőtt belépőjegy 2500 forintba, nyugdíjasoknak és diákoknak 2200 forintba kerül. Ráadásul ebből még lehet faragni, hiszen 10 alkalmas bérletet is kínálnak felnőtteknek 23 ezer, diákoknak és nyugdíjasoknak 20 ezer forintért, azaz így 2300 és 2000 forintra jön ki egy belépőnek az ára. A nyitvatartás utolsó két órájában pedig 2000 forintos egységáron válthatunk jegyet.

A Tiszaörsi Termálfürdőről még érdemes tudni, hogy a vizük 2006-ban gyógyvíz minősítést kapott. Az alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos-brómos gyógyvíz mozgásszervi, nőgyógyászati és urológiai betegségek esetén ajánlott, továbbá ideggyulladások és egyes emésztőrendszeri problémák kezelésére alkalmas.

Tiszaörs Termál fedett gyógymedence

A Csongrádi Gyógyfürdő ár-érték arányban országos szinten is a legjobbak közé tartozik. A felnőtt belépő mindössze 2200 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 1800 forintba kerül a napijegy. 16 óra után délutáni belépő is váltható felnőtteknek 1800 forintért, diákoknak, nyugdíjasoknak 1500 forintért.

A nyitvatartási idejükre viszont érdemes ránézni, mert történt némi változás. Hétfőtől péntekig 13 órakor nyitnak, hétvégén 10 órakor. Vasárnaptól csütörtökig 19 órakor zárnak, pénteken és szombaton 21 órakor. A fürdőgyógyászat hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között látogatható.

Csongrádon közepes oldott anyag tartalmú, nátrium-hidrogénkarbonátos jellegű, fluoridos, jelentős metakovasav tartalmú víz tör a felszínre. Elsősorban mozgásszervi, idegrendszeri és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. Korábban itt is írtunk a gyógyvizük hatásáról.

Csongrád Gyógyfürdő gyógymedencéje

Az aktuális éjszakai fürdőzésekről itt talál információkat.