• Kiderült, hogy mire fordítják a gyógyhelyfejlesztési pályázaton elnyert, közel egymilliárd forintot kitevő támogatást.

  • Két helyen valósulnak meg ebből fejlesztések.

A magyarországi gyógyhelyek fejlesztésére még 2015-ben írtak ki egy pályázatot. Az EU-s támogatásból megvalósuló program eredményhirdetésére a nyáron került sor, ekkor derült ki, hogy az elnyert összeg nagysága szerinti sorrendben Gyula, Bükfürdő, Mezőkövesd-Zsóry Fürdő, Kiskunhalas és Sopron-Balf jutott fejlesztési forráshoz.

A pályázat révén nem maguk a gyógyfürdők, hanem azok környéke, illetve a település infrastruktúrája fejleszthető. A mezőkövesdi Zsóry Fürdő környezetében megvalósuló beruházásokra összesen 918 millió forintot nyertek. A Turizmus.com pedig újabb részleteket is közölt arról, hogy ezt az összeget konkrétan mire fogják fordítani.

Zsóry GyógyfürdőA támogatásból a fürdő előtti területen úgynevezett közösségi teret, a fürdő mögötti arborétum területén pedig egészségparkot alakítanak ki.

A közösségi téren – többek között – párakapu, szökőkút, információs központ, elektromosroller kölcsönző, kávézó, mosdó, thai chi mező, petanque pálya kerül kialakításra.

A gyógyfürdő mögötti leendő egészségparkban a térség állat- és növényvilágát bemutató kiállítótér létesül. Ezen felül gyógysétány, Kneipp-sétaút, rekortán futópálya, ökológiai tanösvény, fitneszpálya és játszópark is épül. Ugyanitt új parkolóhelyek is létesülnek, ahol majd az elektromos autók töltésére is lehetőség nyílik.

Mezőkövesd gyógyhelyTöbb vendég, mint 2015-ben

A Boon.hu cikke szerint jó szezont zárt a Zsóry Gyógyfürdő. Nem is az a nagy szó, hogy a hűvösebb tavalyi nyárhoz képest javítottak, hanem az, hogy a kánikulai időszakokkal tarkított 2015-ös szezonhoz képest is nőtt a fürdőzők száma. Idén több olyan nap is volt, amikor közel állt a fürdő a telt házhoz, azaz a napi vendégek száma meghaladta a 6500 főt. Kedvező volt az is, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – idén augusztus 20. után sem esett vissza számottevően a vendégszám.

Fotók: H. Szabó Sándor