• A gyógyvizű tó környékét érintő tervpályázat díjazottjai úgy tennék modernebbé a területet, hogy közben a régi fürdőkultúrát idéző jellegét is megőrizze.

  • Az elképzelések szerint egy új, 340 ágyas kórház épülne és megújulna a fedett fürdő, a terápiás centrum és nagyobb hangsúlyt kapna a tó védelme.

Néhány hónappal ezelőtt tervpályázatot írt ki a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Ennek az volt a célja, hogy konkrét ötleteket kapjanak a Tófürdő és a környékének fejlesztésével kapcsolatban. A pályázat során a kórház, a fedett fürdő és terápiás centrum, valamint az egész tó körüli terület távlati fejlesztésével kapcsolatos terveket vártak. Nem volt egyszerű a pályázók dolga, hiszen egészen komplex beruházásban kellett gondolkodniuk. Ráadásul úgy, hogy a régi, patinás fürdőkultúra megőrzése mellett modernizálják a területet.

A kórház esetén egy teljesen új, 340 ágyas épületet terveit kellett elkészíteni, de ötleteket vártak arra is, hogy mi legyen a sorsuk a régi kórházépületeknek. A pályázóknak át kellett gondolniuk a parkolók elhelyezését, a sétautak kialakítását.

A pályázatra 15 terv érkezett, az eredményhirdetésre pedig április közepén került sor. A kórház kapcsán négy, a fedett fürdő és terápiás centrum esetén három, a Tófürdő továbbfejlesztése kapcsán pedig egy pályaművet díjaztak, illetve vásároltak meg.

Hévíz tervpályázat 2030A nyertes pályaművek közül az epiteszforum.hu szakportál két tervet mutatott be részletesebben. Rutkai Pál András koncepciója nem a terület teljes újjáépítésére helyezi a hangsúlyt, hanem a meglévő infrastruktúra egységbe rendezésére. Ez alól kivételt képez az említett 340 ágyas kórházépület, ami ugyan léptékében illeszkedik a környezetbe, mégis új hangsúlyt teremt. Rutkai Pál András tervei 15 év alatt lennének megvalósíthatók a jelenlegi létesítmények üzemeltetési szünete nélkül.

Hévíz 2030 tervpályázatA Rutkai-féle terv érdekes eleme, hogy gyűrűs rendszerben képzeli el a terület fejlesztését. Az első gyűrűt a Hévízi-tó körüli kerítés jelenti, amin belül csak a személyforgalom megengedett. A másodlagos gyűrűbe a termáltó körüli intézmények tartoznak, ahová gyalogosan, vagy elektromos belső buszhálózattal lehet eljutni. A harmadik gyűrűbe a véderdők tartoznak, aminek a megközelítése szintén gyalogosan, vagy elektromos járművekkel lehetséges.

A harmadik gyűrűn kívül lenne az új parkoló. Ezen belül egy hosszútávú parkoló létesülne a szálláshelyek és a kórház vendégeinek, illetve betegeinek. A napi szinten érkezőknek és a személyzetnek pedig egy rövid távú parkoló állna a rendelkezésére. Az egészen részletekbe menő tervek megtekinthetők az epiteszforum.hu-n.

Hévíz 2030 tervpályázatA szakportál bemutatta a 3h építésziroda terveit is. A rendelkezésre álló közel 60 hektáros területet alapvetően három részre bontanák: a tó privát zónájára, a városi jellegű közterekre, valamint a szabadidős természeti környezetre.

Érdekes az, amit a véderdők kapcsán írnak: „ha a véderdőkre olyan szabadidős zónaként tekintünk, amelyet szeretnénk belakni, jól kihasználttá tenni, olyan helyzeteket kell teremtenünk, ahol az emberek szívesen időznek, ahová érdemes elindulniuk. A mára kialakult ösvényeket új útvonalakkal bővítettük figyelve arra, hogy a tó egész területe körbejárható legyen különböző hosszúságú körökön.”

A 3h építésziroda terveiben a kórházban egy- és kétágyas szobákat alakítanának ki, amelyek harmada akadálymentesített lenne. A tó felé tájolt homlokzaton egy erkély futna végig, valamint tetőterasza is lenne az új Reumakórháznak.

Hévíz 2030 tervpályázatA tervpályázat eredményéről a Hévíz Televízió is beszámolt.


A Hévízt érintő egyéb fejlesztésekről – köztük az új buszpályaudvarról – ide kattintva olvashatja a korábbi cikkünket.