• A 2017-2018-as téli hideg annyira tönkretette a szezonálisan üzemelő Letenyei Termálfürdő medencéit, hogy tavaly nyáron nem tudták megnyitni.

  • Idén nyáron viszont újra látogatható lesz a strandfürdő.

„2018-ban technikai okok miatt zárva” – olvasható a Letenyei Termálfürdő honlapján. A Zala megyében található település 2003-ban megnyitott termálfürdője ugyanis a tavalyi strandszezonra nem nyitott ki. Ennek oka az volt, hogy a téli idő jelentős károkat okozott a termálstrandon. A medencéket borító csempék nagy része károsodott, de szerkezetileg is rossz állapotba kerültek a medencék, az egyikből a víz is szivárgott.

Emiatt tavaly május közepén nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem kapnak gyorsan állami támogatást, akkor biztosan nem tudják megnyitni nyárra a fürdőt, s végül ez lett a helyzet. Azért, hogy legalább a 2019-ben megnyithassák a fürdőt, az önkormányzat a kormányhoz, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökséghez fordult támogatásért. A tavaly év végi közmeghallgatáson erről a polgármester azt mondta, hogy 50 millió forintot kértek, azonban időközben kiderült, hogy nem kapnak állami forrást.

A letenyei városvezetés viszont nem akarta veszni hagyni a termálfürdőt, ezért – mint a Zalai Hírlap cikkéből kiderül – saját forrásból álltak neki a medencék felújításának, annak ellenére, hogy ez jelentős terhet ró a város költségvetésére. Amennyiben a 2017-ben felújított gépészeti berendezésekkel sem lesz gond a kényszerű üzemszünet miatt, akkor a tervek szerint június közepén, vagy végén nyithatják meg újból a termálvizű strandot.

A Szapáry-kastély ősparkjában található termálfürdőben egy nagymedence, egy gyermekmedence, valamint ülőmedence és tanmedence áll a vendégek rendelkezésére. Az idei jegyárak még nem ismertek, de a strand eddigi utolsó, 2017-es szezonjában meglehetősen baráti árakat alkalmaztak. Akkor a felnőtt napi belépő 1200 forintba, a nyugdíjas jegy 900 forintba, a gyermek napijegy pedig csak 650 forintba került.

Letenyei termálfürdő