• Tavaly több mint 20, idén még csak három gyógyvíz minősítést adtak ki, ráadásul ezek közül nem mindegyik teljesen új engedély.

  • A hazai gyógyfürdők köre az év eddigi részében nem bővült.

Az elmúlt év során egész sok új gyógyvíz minősítést adott ki az illetékes hatóság. 2021-ben ugyanis összesen 24 új, vagy módosított engedélyt számoltunk össze. Ezek között fürdőzéshez használt, illetve ivókúra formájában fogyasztható gyógyvizek is akadtak.

Megnéztük, hogy mi a helyzet idén. Bár nincs még vége az évnek, de időarányosan jóval kevesebb új engedélyről tudunk beszámolni. Összesen három fürdő termálvize kapott – új, vagy módosított – gyógyvíz minősítést, illetve egy esetben a tavaly kiadott engedélyek kapcsán történtek adminisztrációs változtatások.

Az illetékes kormányhivatal nyilvántartása szerint idén gyógyvíz minősítést kapott a gárdonyi 2-es számú hévízkút vize. Ez a termálvíz már 2006-ban is megkapta ezt a minősítést, azaz itt megújításról van szó. A Keceli Strandfürdő 1-es számú kútjának vize is gyógyvíz minősítést kapott idén, bár ez a fürdő zárva tart.

A tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő 1-es számú kútja is bekerült a gyógyvizes lajstromba. Ezzel Tiszakécske már egész jól áll a gyógyvizek terén, hiszen ez a város negyedik gyógyvizet adó kútja.

Mindezeken túl még Marcaliban történt két adminisztratív módosítás a 2021-ben kiadott engedélyek kapcsán, egyik a strandi 2-es számú kutat, másik a Gombás-völgyi 2-es számú kutat érinti.

termálvizes medence kilátás

Érdemes tudni, hogy pusztán a gyógyvíz megléte miatt egy fürdő nem lesz gyógyfürdő. A gyógyvíz és a gyógyfürdő cím két teljesen különböző eljárás során szerezhető meg. Egyébként idén még egyetlen új gyógyfürdő titulust sem adott ki a hatóság.

A gyógyfürdő és a gyógyhely sem egymás szinonimái, erről itt olvashat bővebben.