• Hajdú-Biharban több kisebb, de cserébe kimondottan kedvező jegyárakat kínáló termálfürdő is található.

  • Ezek közé tartozik Földes nagyközség termálstrandja, ahol három medencével és kedvező jegyárakkal várják a fürdőzőket.

Hajdúszoboszlótól 24 kilométert kell délre utazni Földes nagyközségig. A településen az 1960-as évek óta üzemel egy hangulatos kis termálstrand, amit annak idején a helyi termelőszövetkezet hozott létre.

A Földesi Termálfürdő azoknak lehet jó választás, akik kedvelik a kisebb, de hangulatos és a főszezonban sem zsúfolt termálfürdőket. A választékot itt három szabadtéri medence jelenti: egy feszített víztükrű úszómedence és két termálmedence.

A fürdő a pünkösdi hosszú hétvégén nyitott újra és egyelőre hétköznap 14 és 19 óra között, hétvégén 9 és 19 óra között várják a vendégeket. Várhatóan a tanítási szünet kezdetétől állnak át minden nap a 9-19 óra közötti nyitvatartásra.

A Földesen található fürdő mindig is kedvező jegyárakat kínált, ami még most is igaz, pedig a tavalyi idényhez képest árat emeltek. Ugyanakkor az áremelés mértéke nem érte el az inflációét, mindössze 10 százalékkal kell többet fizetni a belépőkért.

Tavaly például egy felnőtt belépő a nem helyi lakosoknak 1300 forintba került, idén ugyanez 1430 forint. Jelenleg a diákok és a nyugdíjasok 850 forintért válthatnak napijegyet (tavaly ez 770 forint volt).

Sok egyéb jegytípust is kínálnak. A családi jegy 2 felnőtt és 1 gyermek esetén 3080 forintba, 1 felnőttnél és 2 gyereknél 2560 forintba kerül, további gyermekenként pedig 550 forint fizetendő. Mindezeken túl csoportos és délutáni kedvezményeik is vannak. A helyi lakosok pedig minden jegytípust olcsóbban vásárolhatnak meg, így például számukra a teljes árú napijegy csak 990 forintba, a földesi nyugdíjas és diák belépő 690 forintba kerül.

A Földesen feltörő magas sótartalmú, alkáli-kloridos jellegű jódos, brómos termálvíz korábban megszerezte a gyógyvíz minősítést. Azonban a jelenlegi hivatalos nyilvántartásban nem szerepelnek gyógyvízként. Ez ugyanakkor ne riasszon el senkit, hiszen már csak ránézésre is ugyanaz az jellegzetes aranybarna termálvíz található itt is, mint a környék kisebb-nagyobb fürdőiben.

Itt megnézheti a települést bemutató kisfilmet, amiben a fürdő is feltűnik:


A héten megnyitották a berettyóújfalui Bihar Termálliget fürdő fedett részlegét, amiről itt olvashat.