• Az egyik magyarországi városban összesen 27 gyógyvizet tartanak nyilván.

  • Ráadásul nemcsak a közismert fürdővárosokban bukkanhatunk nagy számban gyógyvízre: akadnak olyan települések is, amelyekről ezt nem is gondolnánk.

Magyarország kifejezetten bővelkedik minősített gyógyvizekben, európai összehasonlításban is kiemelkedő adottságokkal rendelkezünk ezen a téren. Ugyanakkor a gyógyvizes kutak és források területi eloszlása korántsem kiegyensúlyozott. Vannak olyan térségek, ahol szinte egymást érik a gyógyvizet adó kutak, míg máshol alig találni ilyet, sőt előfordul, hogy még szimpla termálvizes forrás sincs a környéken.

Felmerül a kérdés: mely hazai városokban található a legtöbb gyógyvíz? Ha utánanézünk az adatoknak, meglepő eredményekkel szembesülhetünk, hiszen elsőre sokan azt gondolnák, hogy a legismertebb üdülővárosok vezetik a rangsort. Ehhez képest a hat, gyógyvízzel legjobban ellátott magyar város közül mindössze három sorolható a klasszikus fürdő- és üdülőhelyek közé.

A magyar városok közül messze Budapesten található a legtöbb gyógyvíz. Egyetlen más hazai település sem tudja felvenni a versenyt a fővárossal, hiszen összesen 27 minősített gyógyvizes kút szerepel a hivatalos nyilvántartásban. A legrégebben elismert fővárosi források – a Rudas fürdő egyik termálkútja, valamint a Hunyadi János keserűvíz forrása – már 1933-ban megkapták a gyógyvíz minősítést. A legújabb budapesti gyógyvíz 2023-ban nyerte el ezt a címet: a V.30 Belvárosi Sportközpont termálvizéről van szó.

V30 Sportközpont gyógyvíz minősítés Budapest

A második helyen Hévíz áll a gyógyvizek számát tekintve. Az ismert üdülőhelyen jelenleg kilenc olyan kutat és forrást tartanak számon, amelyek vize hivatalosan is gyógyvíznek minősül. Ezek közül a legrégebbinek maga a gyógytó forrása számít, amely már 1930-ban megkapta a minősítést. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ez számít Magyarország legelső hivatalosan elismert gyógyvizének. A hévízi gyógyvizek közül a legfrissebb engedélyt 2020-ban adták ki, akkor a Hotel Európa Fit termálkútjának a vize kapta meg ezt a címet.

Holdfényfürdő rendezvény Hévízen

A harmadik helyen holtverseny alakult ki: Nyíregyházán és Sárváron egyaránt nyolc-nyolc minősített gyógyvíz található. Sárvár neve aligha meglepő, mégiscsak egy top hazai fürdővárosról van szó. Nyíregyháza jó szereplése már érdekesebb, hiszen kevesen gondolnák, hogy ennyire sok gyógyvizük van.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezek közül nem mindegyik gyógyvizet hasznosítják jelenleg. Nyíregyházán például a Júlia fürdő már hosszabb ideje zárva van, így az ottani gyógyvíz nem áll a látogatók rendelkezésére. Hasonló a helyzet Sárváron is: a nyilvántartásban még mindig szerepel a település rábasömjéni részén található kút, amelyből hajdanában a Sárvári Termálkristály készült. A fürdősó gyártása azonban már évtizedekkel ezelőtt megszűnt.

Sárvár szabadtéri termálmedence

A minősített gyógyvizek számát tekintve két hajdúsági város következik a sorban. Debrecenben és Hajdúszoboszlón egyaránt hat-hat gyógyvizes kutat tartanak nyilván. Érdekesség, hogy Debrecenben néhány évvel ezelőtt még hét ilyen forrás szerepelt a listán, vagyis eggyel csökkent a gyógyvizeik száma.

gyógyvizes medence Hajdúszoboszlón

Gyógyvizes kutak száma településenként:
Budapest – 27 darab
Hévíz – 9 darab
Nyíregyháza – 8 darab
Sárvár – 8 darab
Debrecen – 6 darab
Hajdúszoboszló – 6 darab

Néhány termálfürdő árengedményeket tartogat az év végére. Erről itt olvashat bővebben.