• Az idei év megpróbáltatásai után elérkezett a közös kalandok és a találkozások ideje, amely nagy türelmet igényelt mind a gyermekek, mind a szülők részéről.

  • A fürdőváros most mindenkit arra buzdít, hogy válassza a biztonságos belföldi nyaralást a családbarát Zalakaroson, ahol a „Kidness” az új wellness.

Az idén 55 éves Zalakarosi Fürdő által híressé vált város az ország egyik kedvenc úti célja, ha wellness hétvégéről, vagy egy családi nyaralásról van szó. Zalakaros ugyanakkor kedvelt célpont a Balatonon szabadságukat töltők körében is.

A Kidness kampány lényege, hogy a Zalakarosra szállást foglaló családok 3-12 éves gyermek tagjai az akcióban résztvevő kidness szálláshelyeken igazolványokat vehetnek át, amelyek különböző előnyökre, többletszolgáltatásokra jogosítják fel tulajdonosukat.

„Az igazolványokhoz többek között egy egyedi kidness-strandlabda jár a Zalakarosi Fürdőre jeggyel rendelkező gyerekeknek, de díjmentesen tesztelhetik Magyarország egyetlen hullámvasútját is a Zobori Élményparkban. Mindezek mellett a térségi szolgáltatók meglepetései és nyereményjáték is színesítik a programot. Célunk, hogy ezek az élmények már az utazástervezés fázisában, potenciális, foglalható termékként legyenek elérhetők” – foglalta össze a kampány lényegét Kovács Szabolcs, a Kidness koncepció kidolgozója.

Magyarország Kidness városának határai tehát nem a települések határai, hiszen a Zalakarosi Fürdő és zalakarosi szálláshelyek mellett a zalaszabari Zobori Élménypark, valamint a térségben működő szolgáltatók összefogásáról van szó.

A város és a vállalkozások vezetői örömmel nyitják meg az első zalakarosi Kidness nyarat.

Zalakaros polgármestere, Novák Ferenc elmondta, az elmúlt évtized szolgáltatásfejlesztései szinte kivétel nélkül arról szóltak, hogy a gyerekekkel érkező családok nyaralása még komfortosabb, még élménydúsabb legyen. A megvalósult fejlesztéseket és attrakciókat szeretnék megtölteni tartalommal, egy olyan egyedi termékkapcsolással, amelyet egy kifejezetten gyermekeknek szóló és előnyöket kínáló rendszerrel tesznek még komplexebbé.

„A program egyik zászlóshajója a Zalakarosi Fürdő négyévszakos gyermekvilága. Az élményfürdő egyébként Magyarországon elsők között alapított kölyök klubot, és azóta is az ország első számú vizes úticélja a kisgyermekes családok körében” – tette hozzá Podlovics Péter, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Zalakaros gyerekbarát kidnessCzimondor Nándor, Zalakaros turizmusért felelős alpolgármestere elmondta, a négyévszakos vízi élményeken túl Zalakaros modern játszóterekkel, virágos parkokkal és olyan interaktív tanösvényekkel várja a gyerekeket, ahol séta közben játékos módon ismerkedhetnek meg a természeti értékekkel. Szinte nincs olyan hotel, panzió, vagy apartman a városban, amely ne nyújtana gyermekbarát feltételeket és szolgáltatásokat a Zalakarosra látogató családok részére. Ezekre az adottságainkra szeretnének ráerősíteni a kidness programmal.

A kidness-kalandok ezzel még nem érnek véget, hiszen Zalakarosról mindössze 10 percre található az ország legtöbb attrakcióját felsorakoztató gyermekparadicsom, a Zobori Élménypark, ahol fedett térben és szabadban megannyi kaland, többek között az ország egyetlen hullámvasútja várja a gyerekeket.


„A Kidness márka megalkotásával a meglévő termékeinket kapcsoljuk össze, egy olyan élménylánccá, amely ezeket együttesen teszi egy szerethető, felfedezésre váró élményvárossá, ahol minden a gyerekekről szól” – fogalmaz Szabadics Zoltán, a Zobori Élménypark tulajdonosa.

További információk a kampányról: www.zalakaros.hu/kidness

Gyerekbarát fürdőtippjeinket itt olvashatja.