• A tavalyi 28,3 millió forintról idén 131 millió forintra nőtt volna a fürdő villanyszámlája, amennyiben nem takarékoskodnak.

  • Az egy hónapig tartó üzemszünet idején elvégzik a szükséges karbantartásokat, javításokat.

A kimondottan jó ár-érték arányúnak számító Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda most hétfő, azaz január 9. óta tart zárva. Ugyanakkor már az újranyitás időpontját is közölték: február 10-től várják újra a fürdőzőket. Azaz kerek egy hónapos üzemszünetről van szó.

Bedő Tamás, a város polgármestere a Csongrád Tv-nek elmondta, hogy a fürdő egy hónapos bezárását már tavaly ősszel eldöntötték. Ennek az okát pedig a villamos energia árának drasztikus megugrása jelenti.

A polgármester konkrét összegekről is beszélt. Az elmúlt évben a fürdő villanyszámlája 28,3 millió forintot tett ki, ami 2023-ban – amennyiben nem hoznak semmilyen intézkedést – 131 millió forintra nőtt volna. A Csongrádi Gyógyfürdő abból a szempontból még szerencsés helyzetben is van, hogy hasznosítják a termálvíz hőenergiáját, így gázt nem vesznek igénybe.

Bedő Tamás hangsúlyozta, hogy február 10-én biztosan kinyitják a fürdőt és az év végéig már újabb bezárásra nem lesz szükség. Az egy hónapos leállás idején pedig elvégzik az amúgy is szükséges karbantartási, javítási munkákat. Ezek közé tartozik a gyógyászati helyiségek festése, az öltözők, tusolók karbantartása, a tavaly megsérült szivattyúk javítása.

A polgármester szerint mindezek révén a februári nyitáskor egy megszépült fürdő várja majd a vendégeket. Az önkormányzat egyébként idén is több mint 80 millió forinttal járul hozzá a gyógyfürdő működtetéséhez.