• Egynapos kirándulás és hosszabb pihenés esetén is jó választás lehet ez a három termálfürdő.

  • Bár nagyon eltérő jellegűek, de mindháromban minősített gyógyvíz vár ránk és a fürdők saját szálláshelyekkel is rendelkeznek.

Még hátra van ennek a nagyon furcsa 2020-as évnek a negyede. Ezt most nem ijesztegetésnek szántuk, 🙂 hanem arra céloztunk, hogy érdemes még kikapcsolódási lehetőségeket keresni a következő időszakra.

Néhány fürdő már bezárt, de azért még így is bőséges a szezonon kívüli termálfürdős kínálat. Akik nem szeretik a tömeget, azoknak különösen ajánlható most a fürdőlátogatás, hiszen külföldi turisták nem nagyon vannak (azért ez nem öröm a hazai turizmus számára) és a tanítási szünetek kivételével nem kell nagy tumultussal kalkulálni.

Ajánlunk is három fürdőt az őszi-téli szezonra, amelyek egész évben működnek és mindenképpen megérnek akár egy egynapos kirándulást, akár hosszabb tartózkodást is. Utóbbi esetén érdemes tudni, hogy mindhárom fürdő saját szálláshelyekkel is rendelkezik .

Kiskunmajsa – Jonathermál

A Bács-Kiskun megyei kisvárosban az 1980-as évek óta működik a termálfürdő és 2015 óta immár gyógyhely címmel is büszkélkedhet Kiskunmajsa. Nagyon sokan kedvelik a fürdőt, ami nem véletlen, hiszen a gyógyvizes ülőmedencéket és az élménymedencéket kereső vendégkör is megtalálhatja itt a számítását. Külön említést is érdemel az, hogy a gyógyfürdő medencecsarnokában egy gyógyvízzel töltött úszómedence is található, ami nem túl gyakori.

Egy egész napos felnőtt belépőt 2600 forintért kínálnak, de a nyugdíjasoknak, gyerekeknek és diákoknak ugyanez csak 2200 forintba kerül. Az árak kapcsán érdemes tudni, hogy ezért minden fontos szolgáltatást igénybe vehetnek, azaz a gyógymedencéket, élménymedencéket, sőt a szaunát, gőzfürdőt és a sószobát is.

Jonathermál

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

A fürdő 1968 óta üzemel, de a jelenlegi arculatát meghatározó gyógyfürdő főépületet 2002-ben adták át. A létesítményen belül gyógyfürdő, uszoda és családi élményfürdő is üzemel. A sárvári fürdő egyik nagy előnye, hogy a fedett gyógyfürdő és a családok számára vonzó szolgáltatásokat nyújtó részleg jól elkülönül egymástól, így a két vendégkör nem zavarja egymást.

A fedett gyógy- és termálmedencékhez egy nagyon jó kis kiúszós rész is tartozik, így azoknak is érdemes ellátogatni Sárvárra, akik hidegebb időben is inkább a szabadtéri medencéket részesítik előnyben.

A belépők a gyógyfürdőbe és a családi részlegbe egyaránt érvényesek. A kiemelt időszakon kívül a felnőtt belépő 4200 forintba kerül, a diákoknak és a nyugdíjasoknak 2200 forintba. Idén amúgy kiemelt – magyarán drágább – időszaknak majd csak az őszi tanítási szünet és az év utolsó hét napja számít.

Sárvár termálfürdő medencecsarnok

Tiszakécske – Barack Gyógy- és Élményfürdő

Az elmúlt évtizedekben a termálfürdő köré egy egész komoly üdülőkomplexum épült, ami a Barack Thermal Resort nevet viseli. Itt szálloda, többféle apartman és kemping egyaránt található. Magában a fürdőben két szabadtéri gyógyvizes medence, élménymedence, fedett úszómedence, jacuzzi, beltéri gyermekmedence várja a vendégeket.

Barack termálfürdő TiszakécskeNagy erősségük a szaunavilág kínálata, akik szeretnek szaunázni, azoknak tényleg bátran ajánlható úti cél Tiszakécske. A szaunarészlegben finn szauna, infraszauna, rózsabarack aromaszauna, stollen szauna, gőzkamra, sókamra, tepidárium, egy unikális szolgáltatás, a tiszai homokfürdő pihenő, valamint merülőmedence is található.

A Barack Gyógy- és Élményfürdőbe egy felnőtt napijegy 2400 forintba kerül, 62 év feletti nyugdíjasoknak és 3-14 éveseknek pedig 2000 forint a belépő. Az említett szaunavilág 1500 forintért látogatható.