-
Többféle hőfokú gyógyvizes medence áll a vendégek rendelkezésére a Bocskai Gyógyfürdő fedett részlegében.
-
Az újranyitással párhuzamosan bevezették az időzónás jegyeket.
Jó néhány hónapos szünet után szeptember 25-én, délután újra megnyitották a hajdúböszörményi Bocskai Gyógyfürdő fedett fürdőegységét. A benti részen 1000 négyzetméteren több medence is a vendégek rendelkezésére áll.
A három gyógyvizes medence közül az egyiket 32-34 Celsius fokos, a másikat 36-38 Celsius-fokos vízzel töltik, a harmadik pedig kifejezetten meleg vizű: 38-40 Celsius-fokos. Mindezeken túl a fedett részhez egy kültéri gyógymedence is tartozik, a beltérben pedig gyógytorna medence és szauna merülőmedence is működik. Azaz gyógymedencék terén van miből válogatni.
A korábbi gyakorlathoz képest a jegyárak struktúráját kicsit átalakították. Ez azt jelenti, hogy három időzónát különítettek el. A délelőtti jegyek 9-től 14 óráig érvényesek, a délutániak 14-től 19 óráig, de természetesen továbbra is kínálnak egész napra érvényes jegyeket. A fürdőbelépőkkel egyébként a szauna és a gőzkamra is látogatható.
Szintén megmaradt az a gyakorlat, hogy külön árazzák a hétköznapokat és a hétvégéket. Ezen a téren kedvező változás, hogy korábban az olcsóbb hétköznapi belépőjegyeket hétfőtől csütörtökig kínálták, most viszont hétfőtől péntekig vásárolhatók meg. Viszont az továbbra is érvényes, hogy a hétköznapra eső ünnepnapokon is a hétvégi jegyárak érvényesek, de ez így van minden fürdőben, ahol hétköznapi és hétvégi jegyárakat alkalmaznak.