• Jó választás lehet azoknak, akik Ausztriába, vagy akár Szlovéniába is tennének egy-egy kirándulást az üdülésük során.

  • A mediterrán hangulatú fürdő fedett és szabadtéri medencékkel is rendelkezik.

Magyarország legnyugatibb fekvésű fürdője Vas megyében, az osztrák határ közelében fekvő Szentgotthárdon található. Ez az ország legnyugatibb városa és a legnyugatibb településnek számító Felsőszölnök község is csak 14 kilométerre van innen.

Szentgotthárd sokáig inkább az ipara révén volt ismert, hiszen itt található az Opel, illetve most már a Stellantis motorgyára. A hazai turisztikai térképre 2007-ben, a termálfürdő megnyitásával iratkoztak fel.

Az adottságaik ehhez nagyon jók, hiszen kimondottan szép természeti környezetben fekszik a város. Az Őrségi Nemzeti Park határolja délről és jó kirándulási lehetőségeket rejt az osztrák, illetve a szlovén határ közelsége is.

Szentgotthárd térképen

A 15 évvel ezelőtt, akkori áron kétmilliárd forintból felépített, mediterrán hangulatú élményfürdő – hivatalos nevén Szentgotthárd Spa & Wellness – 1500 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkezik. Vannak fedett és szezonálisan üzemelő szabadtéri medencéik is.

A fedett részben található egy 32-34 Celsius-fokos vízzel töltött ülőmedence, valamint egy hasonló hőfokú gyermek élménymedence. Ezen felül 30-32 Celsius-fokos mediterrán élménymedence és 30-32 Celsius-fokos vizű jacuzzik is a vendégek rendelkezésére állnak, továbbá csúszdázni is lehet a fedett fürdőben. Az uszodarészen egy nagy úszómedence, valamint egy tanmedence található. Sőt, a szaunaparkhoz is kapcsolódik egy hűvös vizű merülőmedence.

Idényjelleggel üzemel a strandi részen egy 30-32 Celsius-fokos vizű élménymedence és egy gyermekmedence, valamint egy 26-28 Celsius-fokos vízzel töltött úszómedence.

Alapvetően tehát jó a medencekínálat, igazából csak azoknak lehet hiányérzetük, akik a melegebb, 36-38 Celsius-fokos, vagy még annál is forróbb vizű medencéket szeretik.

A belépőjegyek áraira nem mondhatjuk, hogy olcsók, viszont szerintük alapvetően értékarányos jegyárakkal dolgoznak. Amire érdemes figyelni, hogy péntekenként, szombatonként, vasárnaponként, továbbá az ünnepnapokon és az iskolaszünetek idején magasabbak a jegyáraik. Viszont ennek a mértéke nem túl nagy a „normál” belépőárhoz viszonyítva. Konkrét példát is említve, a felnőtt napijegy 3900 forint, a kiemelt időszakokban 4200 forint, tehát csak 300 forint a felár. Nyugdíjasoknak és tanulóknak (20 éves korig) 3000 forint a belépő, a kiemelt időszakban ugyanez 3200 forint.

Kedvezményes jegyárral várják a helyi lakosokat és ezt az árat biztosítják a fogyatékkal élőknek is, amiért jár egy piros pont a fürdőnek, ez egyébként 1800 forintos, a kiemelt napokon 2100 forintos belépőárat jelent.

Akadnak olyan települések az országban, ahol hiába van jó termálfürdő, a szálláskínálatuk már nagyon szűkös. Szentgotthárdon azért jobb a helyzet ezen a téren, hiszen a fürdő szomszédságában működik egy 148 szobás, négycsillagos hotel, de ezen felül is bőven akadnak apartmanok, vendégházak a városban. Ezeket összegyűjtötték a település honlapján.

Az ország legnyugatibb fekvésű termálfürdőjétől közel 600 kilométerre és 6 órányi autóútra fekszik a legkeletibb csúszdapark. Hol van ez? Ide kattintva megtudhatja.