• Békés környezetben, a Tisza közelében kapcsolódhatnak ki azok, akik ellátogatnak ide.

  • A fürdő egyik különlegessége a jódos-brómos összetételű gyógyvíz, de helyben fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők.

Martfű egykor elsősorban iparáról volt ismert, ma azonban már egyre többen látogatnak ide üdülési és gyógyulási célból is. A kisváros Jász-Nagykun-Szolnok vármegye délnyugati részén, Szolnoktól mindössze 20 kilométerre délre található, Budapesttől pedig nagyjából 120 kilométeres utazással érhető el.

A település története szorosan összefonódik az 1940-es években alapított cipőgyárral. Sokáig Tiszaföldvár részének számított, majd 1950-ben önállósodott. Martfű fejlődésének új szakaszát az itteni termálvízbázis jelentette, erre alapozva a 2000-es évek elején nyílt meg a termálfürdő, amelyhez szálláshelyek is tartoznak.

A martfűi termálvíz gyógyhatását 2002-ben hivatalosan is elismerték. Bár gyógyfürdő címmel nem rendelkezik, a Martfű Termál Spa gyógyszállónak számít. A gyógyvíz négy medencében érhető el: két beltéri és két szabadtéri medencében. A szabadtéri gyógymedencék 35 és 36-38 Celsius-fokosak, míg a beltérieket 32-35 és 35-37 Celsius-fokos vízzel töltik. Az aktív pihenés kedvelőinek egy fedett, 33 méteres úszómedence is a rendelkezésére áll. Ezen kívül a kínálat része egy sekély vizű tanmedence, valamint egy beltéri és egy szezonálisan működő szabadtéri pancsolómedence.

beltéri medence a martfűi termálfürdőben

Hidrogénkarbonátos, nátriumkloridos, jódos-brómos és fluoridos összetételű a martfűi gyógyvíz. Számos egészségügyi problémára ajánlott, beleértve a mozgásszervi betegségeket, ízületi gyulladásokat, idült izomfájdalmakat, valamint a gerinc- és csontrendszeri problémákat. Jótékony hatását nőgyógyászati és idegrendszeri betegségek esetén is kifejti, emellett kiválóan alkalmas porckorongsérv műtétek és sérülések utáni rehabilitációra.

gyógyvizes medence a martfűi termálfürdőben

A Martfű Termál Spa wellness részleggel is rendelkezik, valamint fürdőgyógyászati kezeléseket is kínálnak. Utóbbiakat akár társadalombiztosítási támogatással is igénybe lehet venni. Összességében a fürdőt elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnének kiszakadni a stresszes mindennapokból, és élvezni a gyógyvíz jótékony hatásait.

A belépőjegyek árai bőven a megfizethető kategóriába tartoznak. A felnőtt napijegy 3400 forint, míg a diák- és nyugdíjas belépő 3000 forint. A családi jegy – két felnőtt és egy gyermek részére – 7200 forintba kerül, a wellness kiegészítő jegy ára pedig 2200 forint.

szabadtéri termálmedence Martfűn

 

Ide kattintva további fürdős híreket és érdekességeket olvashat.