• 780 millió forintos irányáron hirdették meg a miskolctapolcai Hotel Junót.

  • A hajdanában kifejezetten népszerűnek számító szálloda már hosszú ideje zárva van.

Ismét feltűnt a miskolctapolcai Hotel Juno az egyik ingatlanos portálon –  vette észre a Boon.hu. A 9200 négyzetméteres ingatlan 108 szobát foglal magában, de 200 szobássá fejleszthető, valamint wellness részleget is ki lehetne benne alakítani. A hirdetésben kiemelik, hogy a szálloda közelében hamarosan megnyitják az új élményfürdőt. S valóban az Ellipsum fürdő beruházása már a végéhez közeledik.

Három évvel ezelőtt egyszer már belebotlottunk az Ingatlan.com-on a szálloda hirdetésébe. Akkor ugyanúgy 780 millió forintos irányáron hirdették a közel húsz éve bezárt hotelt, mint most. Akkortájt azt lehetett hallani, hogy a jelenlegi tulajdonosához 2014-ben került az egykori Juno szálló, amit 2015 vége óta igyekezett értékesíteni. Az mindenesetre biztos, hogy ha valaki megvenné a szállodát, annak még több milliárd forintot kellene költenie a felújítására.

Hotel Juno Miskolctapolca 1973A Juno története nem indult zökkenőmentesen. A szállodát ugyanis eredetileg 1964-ben kezdték építeni még az OTP megbízásából. Öt évvel később tulajdonost cserélt az épülőfélben lévő hotel, aminek akkor is még csak a vasbetonszerkezete volt kész. Az új tulajdonos, a Hungarhotels igényei alapján jelentős változtatásokat kellett menet közben végrehajtani az épületen. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az építkezés befejezése nagyon elhúzódott.

A Junót ugyanis csak 1974 szeptemberében – azaz az első kapavágástól számítva tíz évvel később – tudták átadni. Akkori áron 140 millió forintból valósították meg a szállodafejlesztést.

Hotel Juno Miskolctapolca 1974A frissen megnyitott szállodáról így írt a Népszabadság:

A tizenkét emeletes épületben 90 kétágyas és 18 háromágyas szobát rendeztek be, s néhány szobát úgy alakítottak ki, hogy szükség esetén 12 lakosztály is kialakítható legyen. Az A—2 kategóriába tartozó szálló a kényesebb igényeket is kielégíti: szobáiban fürdőszoba, telefon, rádió van, s kérésre minivizort is beállítanak. Az épület érdekessége, hogy autófeljáró veszi körül, s a gépkocsival érkező vendégek tulajdonképpen az első emeleten berendezett fogadószintre, a porta elé érkeznek. Ugyanezen a szinten hatvan személyes presszót és 150 személyes teraszt is kialakítottak, a bár és a kétszáz személyes étterem pedig a második emeleten van.

Fotók: Fortepan/Bauer Sándor, a felvételek 1973-ban és 1974-ben készültek