• Jelenleg a Budapest Gyógyfürdői Zrt. létesítményei zárva tartanak és a fürdőgyógyászati kezelések sem érhetők el.

  • Megkérdeztük a társaságot, hogy tervezik-e esetleg a kezelések elindítását?

Miután november 11. óta a közfürdők, uszodák nem fogadhattak vendégeket, a gyógyfürdők többségében a gyógyászati szolgáltatásokat is leállították. Azért már akkor is akadt néhány fürdő, ahol a gyógykezelések folytatásáról döntöttek. Néhány nappal később pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása is megszületett. Ez alapján a gyógyvizes medencefürdő kivételével a fürdőkezelések – a higiéniai szabályok betartásával – elvileg folytathatók.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt.-hez tartozó fővárosi gyógyfürdőkben ugyanakkor egyelőre nem indultak újra a gyógykezelések. Ezért megkérdeztük a társaságot, hogy tervezik-e a kezelések elindítását.

„A 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet 12. § (1) bekezdés e) pontja szerint 2020. november 11-től a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közfürdők látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. Mindezekre tekintettel a kormányrendelet hatályba lépésétől kezdődően társaságunk a bezárt közfürdőkben gyógyászati szolgáltatást nem nyújt” – válaszolta megkeresésünkre Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. értékesítési és marketing igazgatója.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által 2020. november 16-án kiadott iránymutatás alapján a gyógyászati szolgáltatást nyújtó közfürdőkre vonatkozóan azonban a társadalombiztosítással támogatott járóbeteg szakellátás keretén belül nyújtott gyógyászati szolgáltatásokat továbbra is nyújtani szükséges.

„Annak érdekében, hogy minden jogszabályt betartva és iránymutatást figyelembe véve járjunk el, társaságunk 2020. november 20-án állásfoglalást kért a Nemzeti Népegészségügyi Központtól többek között arra vonatkozóan is, hogy az NNK kiadott tájékoztató levél felülírja-e a kormányrendelet rendelkezéseit. Társaságunk ez idáig is igyekezett minden szükséges intézkedést megtenni a COVID-19 vírus terjedése megakadályozásának érdekében és továbbra is felelős magatartást követve nem látjuk biztosítottnak, milyen módon tudjuk ellenőrizni és betartani, hogy ne egy vírushordozó, ám tünetmentes személy nyújtsa, vagy vegye igénybe a gyógyászati kezeléseket – miközben ennek az egésznek a felelőssége a közfürdők üzemeltetőit terheli” – folytatta Czinege Szilvia.

2020. november 30-án a Nemzeti Népegészségügyi Központ válaszlevelében megerősítette állásfoglalását, miszerint a közfürdők fürdőszolgáltatás, wellness és szabadidős tevékenység céljából tilos. Azonban a 74/1999 (XII.25.) EüM rendelet 10. § (1) bekezdése értelmében kizárólag indokolt esetben, orvosi rehabilitáció céljából, társadalombiztosítási támogatással továbbra is igénybe vehetőek a szolgáltatások, különösen azokon a településeken, ahol kizárólag közfürdőben/gyógyfürdőben van lehetőség a kezelések igénybe vételére.

Azonban arra is felhívták figyelmet, hogy abban az esetben, ha a kezelések egyéb módon biztosítottak az adott településen, természetesen az érintett közfürdő/gyógyfürdő dönthet úgy, hogy a kezeléseket nem biztosítja.

„Gyógyfürdőinkben az NNK iránymutatása alapján a balneoterápiás, illetve fizikoterápiás kezelések közül kizárólag olyan kezelés nyújtható, amelyben a páciens nem veszi igénybe a gyógyvizes szolgáltatásokat – hiszen gyógyvizes medencéink nincsenek ellátva szűrő-forgató berendezéssel – ezért szakmailag sem tartjuk megalapozottnak a kiegészítő gyógyszolgáltatások nyújtását” – mondta Czinege Szilva.

„A COVID-19 vírus jelenlegi fertőzöttségi szintje és a magas halálozási esetszámok ismeretében – amikor a gyógyfürdőkben igénybe vehető, elsősorban mozgásszervi betegségben szenvedő betegeink többsége az idősebb, akár a veszélyeztetett korosztályból kerülnek ki – társaságunk határozott véleménye, hogy az emberéletek védelme most elsődleges feladatunk. Mivel nem életmentő gyógyászati kezelések nyújtásáról beszélünk, továbbra is azt az álláspontot képviseljük, hogy amíg a közfürdők látogatása tilos, addig a gyógyászati szolgáltatások nyújtását sem tennénk lehetővé” – tette hozzá a Budapest Gyógyfürdői Zrt. értékesítési és marketing igazgatója.