• Vas megyében, a Ság hegy közelében fekszik egy nyugodt kistelepülés, ami több mint 50 éve a termálfürdőjéről ismert.

  • Leginkább azoknak ajánlható, akik kifejezetten gyógyvizes fürdőt keresnek akár megelőzésként, akár a meglévő egészségügyi problémájuk miatt.

Az elmúlt években nőtt egy kicsit a lakosságszámuk, ám még így is pusztán 284 állandó lakost számlál a Vas megyei Mesteri község. A Celldömölktől 7 kilométerre, Sárvártól pedig nagyjából 15 kilométerre fekvő kistelepülés fő nevezetességének a termálfürdő számít. Ez nem a falu központjában, hanem – ahogy sok más hasonló településen – a határában található, külön kis üdülőterületet alkotva.

A mai fürdő elődjét az 1960-as évek végén nyitották meg. Mind a mai napig megőrizte a barátságos, hangulatos jellegét, tehát nem vált hatalmas fürdőkomplexummá. Ugyanakkor „retrósnak” sem mondanánk, hiszen az elmúlt néhány évben számos fejlesztést is megvalósítottak. Ráadásul a belépőjegyek árai is messze a megfizethető kategóriában maradtak, még az idei áremelést követően is. Ami még említést érdemel, hogy a fürdő személyzete kimondottan barátságos. Nyilván erre lehet mondani, hogy ez a természetes, de azért sajnos nem mindenhol így van…

Az öt medencéjükből három egész évben üzemel, ezek közül az egyik beltéri medence. A szezonális medencék között van egy gyerekmedence is, de ilyentájt a különböző hőfokú gyógyvizes medencékből áll a választék. Magyarán így a téli időszakban inkább a felnőtteknek, gyógyulni vágyóknak lehet jó választás a Mesteri Fürdő.

Az említett kedvező jegyár azt jelenti, hogy a felnőtt belépő hétköznap 1900 forintba, hétvégén és ünnepnapokon 2500 forintba kerül. Ugyanez nyugdíjasoknak hétköznap 1500 forint, hétvégén és ünnepnapokon 1900 forint. A szauna kiegészítő jegy ára hétfőtől péntekig 500 forint, hétvégén, ünnepnapokon 800 forint.

Mesteri gyógyvíz termálfürdő

Mostanában sok fürdő kapcsán hallhattunk nyugtalanító híreket. A Mesteri Fürdő vezetősége még szeptemberben egy közleményt tett közzé ezzel kapcsolatban. Ebben azt írták, hogy a közel 80 Celsius-fokosan feltörő termálvizük hőenergiájának és a meglévő napelemes rendszerüknek köszönhetően már eddig is takarékosan gazdálkodtak az energiával, így a működésüket nem veszélyezteti az energiaválság.

Akár a két ünnep között, szilveszterkor, vagy január elsején is érdemes felkeresni a termálfürdőt. Többnyire a normál nyitvatartással várják a vendégeket (9 és 19 óra között), ez alól majd csak december 31. jelent kivételt, amikor egy órával korábban fognak zárni.

A Mesteriben feltörő gyógyvíz hatásáról korábban itt írtunk.