• Már csak vasárnapig üzemel a Dagály.

  • A folyamatban lévő OEP kezelések a Paskál Gyógyfürdőben, a még érvényes bérletek a Lukács Gyógyfürdőben használhatók fel.

A jövő évi vizes világbajnoksághoz kapcsolódó munkálatok miatt az elmúlt egy évben már kvázi egy építési területen működött a Dagály Fürdő. Jól szemléltetik ezt a jelenlegi fürdőről készült – valószínűleg – utolsó MTI-s fotók, amelyeken a háttérben az épülő új úszóaréna látható.

Korábban szó volt arról is, hogy esetleg még idén év végéig működhet a Dagály Fürdő, végül azonban az a döntés született, hogy szeptember 18-ig lesz nyitva, azaz még két napig használhatják a vendégek a fürdőt. Fontos információ, hogy a fürdő előtti Béke kút is csak vasárnapig üzemel.

Dagály Fürdő bezárDagály Fürdő bezárDagály Fürdő 2016A Dagályt mostanáig működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint a fürdő zárását követően, 2016. szeptember 19-től az OEP betegek a Paskál Gyógyfürdőben vehetik fel a kezeléseket. Az éves, fél- és negyedéves bérlettel rendelkező, valamint a 2016 áprilisától vásárolt 50 és 15 alkalmas bérletes vendégek a Lukács Gyógyfürdőbe kerülnek átirányításra. A bérletek 2016. december 31-ig érvényesek, meghosszabbításukra nincs lehetőség.

A Dagályt 1948. szeptember 4-én nyitották meg Szabadság Strandfürdő néven. Egy közeli utca miatt a vendégek kezdték el Dagálynak hívni, majd később ez lett a fürdő hivatalos elnevezése is.

Fotók: MTI / Marjai János

Ide kattintva régebbi fotókat is megnézhet a fürdőről.