• A gyógyfürdők és az ott elérhető kezelések jelentős szerepet játszhatnak a csontritkulás megelőzésében és kezelésében.

  • Bizonyos gyógyvizek pedig kifejezetten hatékonyak lehetnek ebből a szempontból.

A csontritkulás alattomos betegség, amely sokakat érint. Azért tartják alattomosnak, mert hosszú ideig tünetmentes, és amikor már fájdalmak jelentkeznek, illetve megnő a csonttörés kockázata, akkor már jellemzően komoly a probléma. Ezért javasolják az orvosok 50 éves kor felett a rendszeres csontsűrűségmérést, még akkor is, ha a páciensnek nincsenek panaszai.

Felvetődhet kérdésként, hogy érdemes-e gyógyfürdőbe járni a csontritkulás megelőzése vagy kezelése érdekében? A rendszeres, ám nem túlzottan megterhelő testmozgás kiemelkedő fontosságú a betegség kialakulásának és megelőzésének szempontjából. Ebből a szempontból bármelyik fürdő vagy akár uszoda ideális lehet, függetlenül attól, hogy van-e ott gyógyvíz. Az úszás és a vízben végzett mozgás különösen előnyös, mivel javítja az egyensúlyt és erősíti a tartóizmokat, ami kulcsfontosságú az elesések megelőzése szempontjából.

További közvetett előny, hogy a tavasztól őszig tartó időszakban a kültéri medencékben a bőrt érő napsugárzás hatására D-vitamin termelődik a bőrben, amelynek kiemelkedő szerepe van a csontanyagcserében.

A csontritkulás szerepel azon a javallati listán is, amire fürdőgyógyászati kezeléseket írhatnak fel a szakorvosok. A hatályos rendelet értelmében ilyen kezelések közé tartozik a gyógyvizes medencefürdő, a gyógyvizes kádfürdő, az orvosi gyógymasszázs, a víz alatti vízsugármasszázs és a víz alatti csoportos gyógytorna.

A gyógyvizes fürdőzés további előnye, hogy a vízből könnyen felszívódnak olyan anyagok a bőrön keresztül, melyek kedvező hatást gyakorolnak a csontrendszerre. Különösen fontos a metabórsav, amely jelentős szerepet játszik a magnézium, a kalcium és a D-vitamin anyagcseréjében.

Konkrét fürdőket említve, különösen ajánlott a Zalakarosi Fürdő és a debreceni Aquaticum Termálfürdő gyógyvize, mivel mindkettőnél kiemelkedően magas a víz metabórsav-tartalma. Ugyanakkor a fentiekből következően szinte minden termálfürdőben és gyógyfürdőben végzett fürdőkúrának kedvező hatása lehet a csontritkulás megelőzése és kezelése során.

Zalakaros gyógykert gyógymedence

Viszont néhány fürdő esetében a csontritkulás kifejezetten szerepel is a javallatok között, így a már említett zalakarosi és debreceni fürdőkön felül – a teljesség igénye nélkül – ide sorolható:
Bogácsi Gyógyfürdő
Bükfürdő Thermal & Spa
Cserkeszőlő Fürdő
Demjéni Termálfürdő
Gyulai Várfürdő
Halasthermál Gyógyfürdő
Hévízi Tófürdő
Kehida Termál
Lenti Termálfürdő
Nagyatádi Gyógyfürdő
Orosháza-Gyopárosfürdő
Szigetvári Gyógyfürdő
Tamási Gyógyfürdő

Tolna megye gyógyfürdő Tamási

Az aktuális éjszakai fürdőzésekről itt olvashat.