• Az Országos Mentőszolgálat szóvivője feleségével és gyermekeivel ismerkedett a golfozással Zalacsányban.

  • A sportolás mellett volt idejük felfedezni a Festetics-kastélyt, meglátogatni egy sajtkészítő műhelyt és kipróbálni a Zala Springs új wellness részlegét is.

Győrfi Pál nagy fürdőrajongó lehet, hiszen vele indult újra május elején a cserkeszőlői fürdő, nemrég pedig ismét egy üdülőhely felé vette az irányt. „Éjszaka érkeztünk meg a szállásra, és akkor még fel sem fogtuk, milyen csodálatos helyre csöppentünk, hiszen nem láttunk semmit a tájból. Ám reggel, amikor felkeltünk, elállt a lélegzetünk! Zalacsány és környéke eddig még ismeretlen terep volt számunkra, de felülmúlta a várakozásainkat” – kezdte lelkesen az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Régóta vágytak már egy tökéletes wellnessélményre, ahol aktív pihenéssel tudják kiegészíteni a medencében és szaunában töltött lazítást. Erre a Balaton közvetlen közelében, Zalacsányban találták meg a számukra legmegfelelőbb helyszínt.

„Ez most nem a romantikázásról szólt, igazi nagycsaládos kirándulás volt. Egy különleges állatsimogatóba is ellátogattunk, amelynek egy rendkívül kedves, idős házaspár a tulajdonosa. Ádám, Alíz és Lilla teljesen odavoltak a jószágokért. Majd egy sajtkészítő műhelybe vezetett az utunk. Nagyon jó érzés volt távol lenni a város zajától, jó volt egy kicsit elfelejteni a gondokat, együtt lenni a családommal, és megtapasztalni a vidéki élet szépségeit” – mondta Győrfi Pál.

A szóvivő és családja Közép-Európa első luxus resortjában, a Zala Springsben szálltak meg. A Zalacsányban található resort területén várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház, három aparmanház és egy frissen megnyitott wellness komplexum is. A fürdőrészleget az Archikon építésziroda tervezte, Nagy Csaba Ybl-díjas építész és Pólus Károly vezetésével. A cég korábban aktív szerepet vállalt többek közt a Párisi udvar felújításában is.

Győrfi Pál Zalacsány wellness

„Nagy sétákat tettünk a golfpályákon, és ki is próbáltuk ezt a sportot. A feleségem és a gyerekeim zsenik voltak benne, nagyon gyorsan elsajátították a golf lényegét. Azt mondták, hogy nekem is jó érzékem van hozzá” – mesélte Győrfi.

Győrfi Pál Zalacsány golfA családnak nincs otthon kutyája, így óriási élmény volt a gyerekek számára, amikor több barátságos ebbel, sőt egy csacsival és kacsákkal is találkoztak.

„Ez a pihenés felért számunkra egy terápiával. Rendkívül kedves embereket ismertünk meg, rengeteg programon vettünk részt, sokat aludtunk, és a wellnessrészlegben is minden kipróbáltunk. Keszthely is igazán különleges város, a Festetics-kastélyt privát túrával jártuk be. Lenyűgöző a pompa, amit ott láttunk! Egészen biztos, hogy visszatérünk a családdal erre a vidékre” – szögezte le Győrfi Pál.